12567. lajstromszámú szabadalom • Oldalt működtetendő vasúti kocsikapcsolás önműködő főkapcsolással

- 2 — vannak összekötve, hogy az egész kapcsolás ezen ponton csakis lefelé hajlítható meg, fölfelé azonban merev tagot képez, a meny­nyiben az i csavaranyának i\ ütközője a d hevedernek támaszkodik. Az i csavaranya a második k csavar­anyával az ismeretes jobb és bal menetű m csavar (kapcsoló-csavar) segélyével van összekötve, mely tudvalevőleg a főkapcsolás megfeszítésére szolgál, melyet eddig emel­tyűvel forgattak. Ezen emeltyű itt a j kézi­kerék által van helyettesítve, mely az m orsónak kívülről való forgatását egyszerű módon (pl. valamely ezen kerék küllői közé illesztett emeltyű segélyével) teszi lehetővé. Az egyik vagy mindkét csavaranyában eltol­hatóan ágyazott / rúd kengyelszerűen van a kerék fölé hajlítva és a csavaranya elfor­dulását megakadályozza, A h csapszög segé­lyével az f kapcsoló-kengyellel összekötött k csavaranya oly oldalas kx ütközőkkel van ellátva, melyek a kengyelnek csak kis szög alatt való szabad mozgását engedik meg. A csavarkapcsolás megemelésére szol­gáló szerkezet a kocsi szélességében elren­dezett q tengelyből áll, mely a kocsitól két oldalt az ütközőkön kívül működtethető és mely az r emeltyűkarokkal van ellátva, melyek d m f kapcsolást ennek állásához képest a k vagy az i vagy pedig mindkét csavaranyánál megfogják, mely czélból ezek alsó részükön oldalt kiszögelnek és dom­borúak. A q tengely továbbá a p foggal van ellátva, melynek rendeltetését a következők­ben fogjuk előadni. Az emelő-szerkezethez még egy második, szintén a kocsi szélességében elrendezett o tengely is tartozik, mely egyrészt az záró­kilincset és másrészt a w emeltyűkarokat hordja, melyek az x ütköző-rúdak hatás­körébe esnek. (Jobbról 1. ábra.) Ezen tengely továbbá a t ellensúlyokkal és az ij kéziemeltyűkkel van ellátva, mely utóbbiak segélyével az u tengely a kocsitól kétoldalt az ütközőkön kívül működtethetjük. A b vonóhorgon továbbá a biztonsági kapcsolásnak szokásos D alakú « horga van forgathatóan elrendezve, mely az vezetékben vezetett, % rúd által két, a kocsi­tól kétoldalt működtetendő % n3 vonó­rúddal megemelhető és sülyeszthető. Ezen vonó szerkezet helyett a kocsin egy harmadik, emeltyükarokkal ellátott tengelyt rendezhetünk el, mely a D-alakú horog­nak csak emelésére és sülyesztésére szolgál. Ezen kapcsolás következőképen működik : Ha a főkapcsolást a kocsik összetolása által önműködőlég akarjuk működtetni, akkor az egyik kocsi q tengelyének s emeltyűit előbb meg kell emelnünk, mi által az r emel­tyűkarok és a d m f csavarkapcsolás az 1. ábrában föltűntetett állásba jutnak, a melyben azok az o{ kilincsnek a p fogba való csappanása által rögzíttetnek. A kocsik összecsapásánál az x ütközőrudak a wz ki­kapcsoló-emeltyűkbe ütköznek, mi által az u tengely elforgattatik és az o1 kilincs a záró­fogból kiemeltetik. Ez által az r emeltyű­karok normális állásukba térnek vissza (bal­ról, 1. ábra) és az f kengyel a másik kocsinak b vonóhorgával kapcsolódik. Hogy a kapcsoló-kengyel a vonóhorogba biztosan becsappanjon, az utóbbi fölött az esetleg rúgóval ellátott szekrényalakú vagy pálczákból összeállított s fogószer­kezetet illetve vezetéket rendezünk el, mely a kengyelnek bármely irányában való ki­térését lehetetlenné teszi és ennélfogva, különösen kis sugarú görbületekben való kapcsolásnál fontos. Mindenütt, a hol a q tengelynek a kocsik összecsapása által elő­idézett kikapcsolása nem kívánatos, ezt egy­szerű módon, az y emeltyűk egyikével érhet­jük el. a mennyiben ez kellő pillanatban, vagyis akkor, mikor az f kengyel épen a vonóhorog fölött van, a kikapcsolás irányá­ban mozgattatik. Az m kapcsoló-csavart a kapcsolás előtt vagy után húzzuk meg, még pedig az utóbbi esetben az által, hogy a j kereket alkalmas szerszám segélyével az ütközőkön kívül eső helyről forgatjuk. A biztonsági kapcsolásnak kívülről való összekötése czéljából (3. ábra) a még alá­függő csavarkapcsolást az r emeltyű segé­lyével a q tengelyen megforgatjuk, a má­sik kocsinak D-alakú n horgát az nx «3 vonószerkezet segélyével pedig fölfelé for-

Next

/
Oldalképek
Tartalom