12566. lajstromszámú szabadalom • Ruganyos kapcsolás villamos erővel hajtott járművek számára

2 -de csak egyetlen köralakú horonnyal bíró keréknél. Ezen horonyba a C csavarrúgó van befektetve, mely abban a kerékre csa­varolt a födőlemez által fogva tartatik, mely szakaszokra van osztva ós a spirális vonalt képező b hasítékkal van ellátva, mely a keréknek spirális horonyaival korrespondeál és a D körösztfejnek vagy dugattyúnak nyakrészét átbocsátja, mely körösztfej a horonyba beillik és a C rúgónak egyik vé­géhez fekszik, melynek másik vége a spi­rális B hasítéknak b1 végfölülétéhez hozzá­fekszik. A dugattyút a d csapágypersely hordja, mely a közbenső F tengelynek súgár­irányú E karján eltolódhat. Az elektro­motor által hajtott F tengelyen az A kerék lazán van elrendezve. A D körösztfej nyak­része az e csap és horony által az A korong vagy kerék síkjára merőleges állásban tar­tatik meg, mi által a d csapágypersely az E karon vezettetik, úgy, hogy az előbbeni a karon eltolódhat és a B horonynak az F tengelytől való változó távolságához képest beállítódhatik. Ily módon az E kar és az A korong között a körösztfej és a rúgó köz­vetítésével hajtóösszeköttetés tartatik fönn. Magától értetődik, hogy az adott ered­mény elérése czéljából a D körösztfejet másképen is szerelhetjük az E karra; a körösztfej pl. egy esztergapad szupportjához hasonlóan az E karnak V alakú vezetékei­ben is eltolható lehetne. I Hogy a rúgónak a nyomás közben foko­! zódó feszültségét némileg kompenzáljuk és nagyobb inicziális feszültségű rúgót alkal­mazhassunk, míg a mótor mindinkább na­gyobbodó teher fölvételét tegye lehetővé, a dugattyút előnyösen aként rendezzük el, hogy a rúgónak azon végére hasson, mely az F tengelytől a legkisebb sugaras távol­ságban van, úgy, hogy a mótor elindí­tásánál az E karnak sugara minimális nagyságú. A viszonylagos elrendezést azonban meg is fordíthatjuk és az A korong egy a mótor által hajtott tengelyen szilárdan rendezhető el, míg az E kar a lánczkerék tengelyéhez vagy egy más közbenső tengelyhez lehet szilárdan erősítve. SZABADALMI IGÉNY. Ruganyos kapcsolás villamosság által haj­tott járművek számára, mely eg5T lapos, spirális alakú, egy teljes tekeriiletnél nagyobb B vezetékhoronyban fekvő C csavarrúgóból és egy súgárirányu kar által hordott D körösztfejből vagy du­gattyúból áll, mely ezen rúgót nyomja, komprimálja és a horonynak a rúgó különböző kompressziós állásainál vál­tozó sugarához képest önműködően el­állítódik, a hol is ezen ruganyos kapcso­lás az elektromotor és a jármű hajtó­kerekei közé van kapcsolva. (1 rajzlap melléklettel.) i PALLAS RÍSIVÍNYTARSASAO NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom