12565. lajstromszámú szabadalom • Újítások szifonokon

— 2 -(ha a két rész mereven ÖSBZS van kötve), vagy pedig a szénsavnyomás behatása foly­tán, melyet esetleg még egy külön rugóval is támogadhatunk, záróhelyzetbe jut. A h szelep, mint a rajz kiviteli példája mutatja (8. ábra), az /' kétkarú emeltyű ré­vén összeköttetésben áll továbbá az i rúgal­mas testtel, mely egyidejűleg zárószelep gyanánt szolgál az e elvezető cső számára. A h és i szelepek együttműködése az >' kétkarú emeltyű közvetítésével e mellett a következő: A h szelep a szénsavnyomásnak megfele­lően többé-kevésbé nyitott helyzetbe jön, mi mellett az ezáltal a saját szelep-ülőké­jéhez illetve az e átvezetőcsőhöz szorított i rugalmas szelep rugalmas ellentállását le kell győzni. Minél nagyobb a h szelepre ható szénsavnyomás, annál jobban szorít­tatik az i szelep szelepülőkéjéhez. Ezen sajtolónyomást az egyidejűleg az i szelep hátsó oldalára ható szénsavnyomás támogatja. Az i szelepnek e csőhöz való ezen hozzászorítását, mely mindig a szén­savnyomás arányában történik, felhasználjuk az átömlő szénsamennyiség szabályozására. Ezt az i szelepnek illetve ezen szelep ülő­kéjének többféleképpen való alakításával elér­hetjük. A rajz szerint az i szelep ható fölülete i2 bordákkal vagy vájatokkal van ellátva, melyek összeköttetésben a szelepülőkével, illetve az e cső nyílásával csatornákat ké­peznek, melyek többé vagy kevésbé szű­külnek az » szelepnek e-hez való szorítás mértékéhez képest. Ugyanazon hatást érnők el, ha az e cső nyílása bordákkal vagy vájatokkal volna ellátva, melyekbe a rúgalmas i szelep többé vagy kevésbé beszorul és ezáltal szintén előidézi az átmeneti keresztmetszet válto­zását. SZABADALMI IGÉNYEK 1. Szifon, melynél a b szénsavtartályt az a kimérőedény felé elzáró g szelep a ki­eresztő b' csap által az f csavarorsó út­ján akképen állíttatik, hogy a csavar­kulcs gyanánt kiképezett b' kieresztő­csap forgási irányának megfelelően ten­gely-irányban való eltolás folytán a b szénsavtartály g szelepének nyitása vagy zárása jön létre. 2. Szifon, melynél a b' kieresztőcsap nyitása folytán bizonyos mennyiségű szénsavat vezetünk át az a kimérő edénybe, jelle­mezve az által, hogy a b szénsavtartály és az « kimérőedény között az átmeneti nyílás felé irányított, rugalmas i szelep és egy. ezen i szelep és a b szénsav­tartály közé iktatott h szelep a forgat­ható >' kettős emeltyűn van elhelyezve s működik együtt akképpen, hogy az utóbb nevezett szelep nyitásának mérté­kéhez képest az i rugalmas szelep többé vagy kevésbé szőrül ülőkéjéhez és ennél­fogva nemcsak az átmeneti keresztmet­szetet változtatja meg, hanem rugalmas­sága folytán a másik szelep kinyitása ellen is működik. 8. A 2. igény szerinti rugalmas szelep egy kiviteli alakja, jellemezve a működő fe­lületen elrendezett i2 bordák vagy vája­tok által, melyek összeköttetésben a szelepülőkével átmeneti csatornákat ké­peznek, melyek a szelepnek a szelep­iilőkére gyakorolt nyomásának megfele­lően szűkülnek. (1 rajzlap melléklettel.) BALLAG RéS2VÉNYTÁl*»ABÁC NYOMDÁJA BUBAMITK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom