12556. lajstromszámú szabadalom • Elektromos gázgyújtó
Közvetlen az elektromágnes magja fölött, az M patkíalakú permanens mágnes két sarka között egy mozgó a horgony van, mely az elektromágnesen átvezetett primaráram irányának megfelelően sarkítva (polarizálva) lesz, mivel az elektromágnesek körül vezetett áram irányától függ, hogy az a mágneszárt az M patkóalaku mágnes egyik, illetve a másik sarka tartja, illetve vonzza. Az a mágneszár a V szelepre működik, melyre a zárás ezéljából nyomást gyakorol, nyitás ezéljából paciig azt. mágnessége folytán emeli, mely esetben az elzárószelepet mágneses anyagból kell előállítani, vagy pedig a mágneszár megfelelő alakítása által a szelepet mechanikus úton működtetjük. Az áram irányának változtatása egy külön e ezélra előállított kettős billentyű segélyével eszközölhető. A fönt leírt elektromos gázgyujtó működtetése a következő: Egy kettős billentyű egyik gombjának megnyomása által a B telepből az áram a vezetéken át az ü megszakítókészűlékbe jut és ez megkezdi működését és az s szekunder-tekercsekben, illetve az 1 indukczós-tekercsekben indukált áram fejlődik, mely a gyujtócső F pontján szikrát ad, mely szikrát egy kondenzátornak az U induktorban a c és c1 pont közé kapcsolása által erősíthetjük. Egyidejűleg a V szelep, mely közvetlen a fúvóka alatt van, fölnyitódik s így a kiömlő gáz a gyujtószikra közelébe jut. Ha a kettős billentyű másik gombját nyomjuk meg, akkor az a horgony a V szelepet ismét elzárja, és a láng azonnal kialszik. A gyujtócső állása az S S1 és >S'2 csvarok segélyévelt vízszintes és függőleges irányban szabályozható és így a szikra a megfelelő távolságra beállítva, annak működése tartós és biztos. A 6. ábrában láthatók különféle kapcsolási schémák és pedig a D1 kettős billentyű által csak az L lámpa gyujtatik, illetve oltatik el, míg a Ds billentyű egyidejűleg öt lámpát gyújt, illetve olt el. — szükségesetén a lámpák száma tetszés szerint emelhető. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elektromos gázgyujtó, jellemezve a gyújtó elektromos szikrát előállító, I indukeziós tekercsnek magában a lámpatestben s minden egyes lámpában való alkalmazás által, oly czélból, hogy az egyidejűleg meggyújtandó lángzók számát tetszőlegesen fokozhassuk, a nélkül, hogy nagyfeszültségű indukeziós áramok és ezek számára nehezen izolálható vezetéked volnának szükségesek. 2. Gázok távgyujtására való berendezés, jellemezve azáltal, hogy a szikraelőállításhoz szükséges p elektromágnes egyetlen oda- és vissza-vezeték mellett egyúttal az egyes lángzók V gázszelepeinek működtetésére használtatik föl. 3. Gázégők számára való szelep, jellemezve az által, hogy az, egy távoli pontról elektromosság által egy p elektromágnes sarkító hatása alatt álló M permanens mágnes, vagy közvetlen* egy elektromágnes pólusai között elrendezett a horgony segélyével működtethető. 4. Az igényelt gáztávgyujtóknál és általában is egy magasságiráüt beállítható z gyújtó csőnek alkalmazása, oly czélból, hogy a gyujtój^ikrát a kellő helyre beállíthassuk, mely gyujtócső különösen jellemeztetik még az egyik vezetőt képviselelő fémköpeny és az ebben, tőle üveggyöngyök által szigetelt másik vezeték által, jó izolálás és az izolálóanyagnak a hő iránti érzéketlenségének biztosítása ezéljából. (1 rajzlap melléklettol.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.