12499. lajstromszámú szabadalom • Gőz- és gázgenerátor
A belső második G2 kazánburok mellőzhető is Volna és a vízkazánban uralkodó nyomásnál nagyobb nyomás alatt közvetlenül porlasztóból volna bevezethető, csakhogy a a generátor ebben az esetben nem működnék oly előnyösen. A kifelé való hőkisugárzás, mely már a kazán falazatok között keresztülvezetett vízsugár által is gyöngíttetik, még egyéb külső burkolás és szigetelő szerek segélyével a minimumra szállítható le. A gőz- és gázkeverék a H csővezetéken át egyenesen a motorhoz vezettetik, a hol munkát végez és honnan az azután a kondenzátorhoz mégy. A kondenált víz ezután a P O szivattyú által újból a generátorban uralkodó nyomásnál nagyobb nyomás alatt vezettetik vissza a generátorba. Ezen P 0 szivattyú (2. ábra.) egy csavaralakú U dugattyúból áll, mely s forgattyú mű segélyével hozatik forgásba. A generátor Z-nél biztonsági szeleppel van ellátva és a gázkeverék a H összekötő cső útján a motorhoz vezettetik. A generátor valamely alkalmas helyen (a rajzban nincs föltüntetve) (nanométerrel van ellátva. A leírt szerkezetnél a belső feszültséget tetszés szerint fokozni vagy csökkenteni lehet még pedig 1. az által, hogy a generátor tartalmát nyagyobbítjuk vagy kisebbítjük, vagy hogy a bevezetendő víz mennyiségét kiszámított arányokban állapítjuk meg; 2. az által, hogy a fúvócsőből való , kiáramlást és a hőség intenzitását az Rs szelep ségélyével szabályozni tudjuk, a mi a leghatékonyabb módja annak, hogy a kalorikus és evvel mechanikus energiát pillanat alatt fokozni, vagy csökkenteni lehessen. Ez kiváltképen akkor bír nagy fontossággal, ha a mótor vontatásra szolgál. Kitűnik ebből az is, hogy bizonyos czélokra a generátorban sok gázt lehet fejleszteni, az által, hogy nagyobb készletű vizet alkalmazunk. A leírt szerkezet előnyei és gazdasági eredményei ezek szerint a következőkben foglalhatók össze: 1. a tüzelőanyag egész energiáját hasznosítjuk, az energiát zárt tartályban halmozzuk föl és a hőenergiát minimális veszteséggel (mely a fizika törvényei szerint elkerülhetetlen) alakítjuk át mechanikai energiává tetszőleges motorban. 2. Ezen generátor méretei rendkívül csekélyek és fölületein a kisugárzott hőmennyisége csökken, azonkívül a generátor tökéletesen szigetelve vau. 3. A súly és térfogat csökkenése alig megbecsülhető előnyt nyújt a legkülönbözőbb alkalmazásnál, nevezetesen a hajózásnál. 4. A gázok füst és bűzfejlődés nélkül tökéletesen égnek el és a költséges nagy gőzkémények, valamint egyéb ftistemésztő berendezések fölöslegessé válnak. Mint már bevezetőleg említve volt a csatolt rajz a szóban levő generátor szerkezetének csupán sematikus képét tünteti fel, mi által annak leírása is egyszerűbbé lett és egyes részek, armatúrák stb. mellőztettek. A gyakorlatban például a petróleum és a comprimált levegő számára egy-egy külön tartály alkalmaztatnék, a melyekből azok külön-külön vezetnének a fúvócsőhöz, tehát csak a porlasztóból való kilépés után keverednének fl^nél. Ezen porlasztó és az Rs szabályázó szelep között egy váltakozó közfalakkal ellátott reservoir lenne elhelyezendő, a melyben a gázok ide-oda áramlása közben ezen falak között tökéletesen keverődnének. Ha az ilyen generátornál petroleumot akarunk alkalmazni, azt czélszerűen előbb fölfogjuk melegíteni, hogy az a nyomó levegővel könnyebben és bensőbben keverődhessen. A levegő comprimálása injektorokkal is történhetik, vagy egyszerűen vagy kettősen működő szivattyúk alkalmazásával. A szivattyúk szívó- és nyomószeleppel] látandók el, szintúgy beiktatandó az Rs szabályzószelep és a gázoknak a fuvókákból való kilépése helye között egy vagy több visszacsapó szelep, hogy esetleg a gázoknak és a gőznek a generátorból való visszacsapódása megakadályozható legyen. Epúgy a fővezetékbe különböző pontokon nagy nyomás alatt levegőt vagy carburált gázkeveréket tartalmazó tartályok is be-