12421. lajstromszámú szabadalom • Távmérő

- 2 századrészének vagy ezredrészének kell meg­felelni. Az I vizirpontot hordó Z lemez alakja különféle lehet, csak súrlódással kell ten­gelye körül forognia és a két mikrométer­csavarnak, valamint az A B rúdnak és a Z lemeznek egy fémből kell készülniük. A készülék következőkép funkczionál: A mérés előtt a műszert úgy kell beállí­tani, hogy az M D alaplapja a hüvelynek a B síkkal érintkezzék, vagy pedig, hogy összeessék az AB rúd valamely osztásával; míg meg kell figyelni, hogy a csavarorsó II része érintkezésben legyen a fix csavar­ház fölső lapjával, mint a rajzban föltün­tetve van, ez lévén azon állás, melyben az R S fölűlet null-osztása az N jellel és az S vizirpont a Z lap tengelyével összeesik. Mindezt szem előtt tartva, a műszerállványt úgy állítjuk föl, hogy az S pont egyike legyen azon pontoknak, melyek távolát mérni akarjuk; most az S ponttól a tetszőleges X pont felé vizirozunk és a Z lemezt emelve vagy sülyesztve, és a hüvelyt jobbra vagy balra fordítva, végre az S 1 X pontokat egy vonalba hoztuk. Mindezt megtéve, az S q csavart egyszer vagy csak félszer for­gassuk meg; föltéve pl., hogy az osztások az SI távol ezredrészei, a csavart fordítjuk balról jobb felé, az S pont emelkedik, S I távol egy ezredrészével, párhuzamosan a Z lemez tengelyének mutató jelével. És ha most a hüvelyt az A B rúd hosszában el­csúsztatjuk, míg az S I X pontok ismét egy vonalba esnek, a milliméterek, vagy a milliméterek osztályain, melyek azon pontok között, hol a hüvely alaplapja volt, a hová az elforgatás után került, leolvashatók, meg­felelnek a métereknek és a méterek osztály­részeinek, melyek az IX pontok távolát adják. Hozzáadva ezen mérethez az S I távolt, megkaptuk az S X hosszt. Az S I pontok egy távcsőben is elhelyez­hetők, az 1 pont összeesketik egy lencse optikai középpontjával, melynek tengelye a távcső tengelyével essék össze és úgy a műszer igen nagy távolokra használható. SZABADALMI IGÉNY. Távmérő, jellemezve az osztályzattal ellátott A B hengeres rúd által, továbbá az A B rúdon csúszó L E F hüvely által, mely két vizirpontot vagy egy távcsövet, továbbá a távmérés eszközlésére a P Q mikrométer-csavart hordja oly czélból, hogy a távmérendő tárgyat beirányozva s aztán a mikrométer-csavart bizonyos mértékben elforgatva s a tárgyat az L E F hüvellyel ismét beállítva, az AB hengeres rúd beosztása a távolt méte­rekben leolvashatóan adja meg. (1 rajzlap melléklettel.) FALLAB FÉtXVÍ NYTjtp»A»AG NYOMDÁJA 1UDAPB1TE::

Next

/
Oldalképek
Tartalom