12417. lajstromszámú szabadalom • Eljárás nemes fémeket tartalmazó érczeknek, színporoknak és elegyeknek földolgozására a chlorozó pörkölés után alkalmazott cyansó oldatok segélyével

— 2 -hosszú lángot szolgáltató fát: ilyen kemen­czéket kénszegény anyagok földolgozásánál alkalmazunk. A pörkölést a jelen találmány szerint például előnyösen a következőképpen foga­natosíthatjuk. Kéndús nyersanyag pörkölése önfWő pestekben. A kellően fölaprított és szárított nyers- i anyagokat a chlórozáshoz szükséges mennyi­ségű konyhasónak felével elegyítve a pest­nek garatán keresztül a legfölső munkatérre adagoljuk és azon egyenletesen szétterítjük. Az előzetesen kellően fölhevített kemencze­falakkal érintkező kén, mely a nyers anyag­ban tartalmaztatik, meggyullad és kén­dioxyddá ég el, mely a nátriumchloridot fölbontja, míg az ez által fölszabaduló chlór a fémeket chloridokká. illetve chlorürökké változtatja át. A chlorozó pörkölés időtartama természetesen a nyersanyagban tartalmazott kén mennyiségétől függ, úgy hogy arra nézve még tág határokat sem lehet meg­állapítani. Föltalálok például 45°/o ként tartalmazó nyersanyagnak egy 7 munkatér­rel bíró Bode-féle kemenczében való pör­kölésénél azt találták, hogy a kén teljes eltávolításához és a fémeknek teljes chlóro­zásához körülbelül 42 óra szükséges. A pör­kölés folyamatának leírásánál a következők­ben ezen példát fogjuk fölhasználni. A föntebb említett módon beadagolt ele­gyet 6 órán át tartó pörkölés után az első munkatérről a másodikra toljuk át, melyen azt egyenletes rétegben szétterítve újból 6 órán át pörköljük, míg az első munkatérre új adagot viszünk. További 6 órai pörkölés után a második munkatéren lévő anyagot a harmadik, az elsőn lévőt a második munka­térre toljuk át, mig a megüresedett első munkatérre új adagot töltünk, és így tovább. A 3. munkatéren pörkölt anyaghoz, annak a 4. munkatérre való áttolásakor a chlorozás­hoz szükséges konyhasómennyiség másik felét adagoljuk. Azon időtartam alatt, a melyben a konyha­sóval elegyített nyersanyag a kemencze hét munkaterén végigtolatva pörköltetik. az arany kivonását gátló vagy legalább meg­nehezítő összes alkatrészek egyik része> nevezetesen a kén elégettetik ós a konyha­sóra gyakorolt bontó hatás után teljesen eltávolíttatik, míg az ezüst, ólom, arzén és vörösréz, valamint esetleg más fémek, sőt az aranynak nem csekély része is oly vegyületek alakjában (chlorid, chlorür) men­nek át, melyek forró vízben vagy jobban konyhasólúgban könnyen oldódnak, úgy hogy ekként a pörkölt anyagból eltávolít­hatók, míg az abban visszamaradó arany fő­tömege a cyankáli és egyéb cyansó-oldatok számára teljesen föl van tárva, illetve ezek­behatása által teljesen kihozható. Kénszegény nyersanyag pörkölést lángpestekben. A pörkölés időtartama itt is a nyersanyag­ban tartalmazott kén mennyiségétől függ* így pl. teljesen kénmentes vagy csak 1—2% ként tartalmazó nyersanyagot 8 — 14% súly­mennyiségű konyhasóval elegyítve 8 óra alatt teljesen chlórozhatunk. Ily nyersanyagból például egymás mellett lévő két munkatérrel bíró és fával eszköz­lendő tüzelésre berendezett lángpestben 10—12 q-nyi adagokat dolgoztatunk föl. A nyersanyagot itt is kellően fölaprítva és szárítva és az előre megállapított konyhasó­mennyiség felével bensőleg elegyítve terítjük szét a munkatereken. A tüzelés megkezdése után a nyersanya­got, mihelyt az sötétvörösen izzó állapotba jut, vasgereblyékkel folyton kavarta tjük és a tüzelést a világos vörös izzás elértéig fokozzuk. A föntemlített adagnagyság tekin­tetbe vételével a tüzelést 3-l /a órai tartam után kissé mérsékeljük, az egyes munka­tereken lévő nyersanyagot halomba toljuk és azután az első munkatéren lévő (lánghid melletti) anyagot a második munkatérre, az ezen volt anyagot pedig az első munkatérre lapátoljuk át és mindkét munkatéren egyen­letesen kiterítve, a konyhasó mennyiségének másik felét adagoljuk hozzá és az elegyet újból fokozott tüzelés közben folytonosan kavarjuk. További 3 óra alatt a pörkölés be van fejezve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom