12402. lajstromszámú szabadalom • Hűtő berendezés légkeringéssel és szellőztetéssel

dezve. A két b és c tért összekötő köz a y válaszfal által két egyenlőtlen szakaszra van osztva, melyek közül a kisebbik a fer­dén beépített g1 fal által el van zárva, úgy hogy a c térből ezen szakaszba áramló levegő nem szállhat a fölső b térbe, ellenben a külső d falban elrendezett d1 nyilason át kiáramolhat. Az a válaszfal hátsó végén a víz lefolyasz­tására szolgáló, rézsútos h fölület van el­rendezve, mely alsó végén az erősen lejtős h1 csatornát hordja. Ez utóbbi alatt a hütő­tartálynak e1 falán a A2 gyüjtőbádog van elrendezve, melyből egy a falon átjáró cső a h3 szifonba vezet. Az e2 -nél beáramló levegő a b térben igen nagy jégföliilettel jön érintkezésbe, ez által gyorsan lehüttetik és sülyedésekor a jég­rétegen áthatol, ahonnan tovább lehűtve a rostélyon át az ez utóbbi és az a válaszfal közötti térbe slilyed. A hideg levegő innen a li föliileten le­felé sülyed és az ezen fölület és a h2 gyűjtő­bádog közötti hasítékon át a c térbe lép, a hol a konzerválandó, vagy hütendő tárgya­kat érinti. Miután a levegő a magával vitt hideget ekként a hütendő tárgyakkal kö­zölte, a d2 harántfal és a külső e fal között fölszáll. E közben ezen levegőnek egy kis része a rézsútos fölület által a b tér fölé elzárt és a di nyílással ellátott térbe jut, tehát a szabadba vezettetik, míg a ki­használt levegőnek nagyobb része a di harántfal fölött megfelelő mennyiségű friss levegőnek egyidejű fölvételével a b térbe, a hütőanyag fölé vezettetik, itt újból lehűl, a jégen és a rostélyon át lefelé száll és ismét a c térbe áramlik. A lehütött levegő tehát folytonos kör­keringést végez, mi közben a hűtőtelep egyidejűleg friss levegővel szellőztetik, mely utóbbi, minden egyes körfolyamnál ugyan, de aránylag oly csekély mennyiségben ve­zettetik be, hogy az az előbbi körfolyamnál már előhűtött levegőt csak jelentéktelen mértékben melegítheti föl. Ekként tehát a hütőanyagnak lehető ki­használása és a hűtőtelepnek elegendő szellőztetése biztosítva van. Az olvadási víz a h lefolyasztó föliileten lefelé folyva a rézsútos h1 csatorna által oldalt elvezettetik úgy, hogy a levegő át­áramlását gátló lecsepegés elkerültetik. Mi­vel a kifolyasztó cső sziíónszerű zárással bír, a hideg levegőnek az olvadási vízzel való együttes kiömlése megakadályoztatik, a légkibocsájtónak a hűtőtelep másik végén való elrendezése folytán pedig ezen lég­kibocsájtón át csak oly levegő áramolhat ki, mely már a hütendő térben hatását érvé­nyesítette, SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hűtőtelep egyidejű légkeringéssel és szellőztetéssel, jellemezve az által, hogy az e2 -nél beáramló friss levegő egy d2 harántfalon át a vízszintes a válaszfal fölött lévő b térbe vezettetik, melyben a hütőanyag (jég) egy rostélyszerű lyu­kasztott b1 b2 fenékre van rakva és lehetőleg nagy föliileten van szétterítve, úgy, hogy a levegő gyorsan hűl le és a jégrétegen áthatolva a rostély és a válaszfal közti teret megtölti és ezen válaszfal végéről az erősen lejtős h föliileten lefelé szállva a hütendő c térbe áramlik, mire a hidegének átadása foly­tán az a válaszfal ellenkező végén föl­szálló levegőnek nagyobb része a d2 harántfal között ismét a b jégtérbe ve­zettetik vissza és e közben az e2 be­áramlási nyilasból megfelelő mennyiségű friss levegőt visz magával, mig a ki­használt levegőnek egy része a rézs­útos i'/1 fölület alatt a beáramlási nyílás közelében lévő rf4 kiáramlási nyíláshoz vezettetik. 2. Az 1. alatt jellemzett hűtőtelepnél a kifolyasztó csőben egy //8 szifónzárásnak elrendezése a li lefolyasztó fölületről egy h1 csatorna által a A2 gyüjtőbádogra vezetett olvadási víz számára, oly czél­ból, hogy a hideg levegőnek az olvadási vízzel együtt való kiáramlása és az ol­vadási víznek a h fölületről való lecse­pegése, mely a hideg levegőnek a hü­tendő c térbe való áramlását gátolná, megakadályoztassék. (1 rajzlap melléklettel.) PALI.AÍ r'ÉSEVÉN V TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPEfc'tkN

Next

/
Oldalképek
Tartalom