12347. lajstromszámú szabadalom • Újítások kötőgépeken
- 2 -gépeknél is eleddig a tűket lágy forrasszal j erősítették tartóikra, mi által azonban me- i rev és állandó összeköttetés létesíttetett, úgy hogy a tűk csak a forrasztás megolvasztása után voltak eltávolíthatók. Ezzel szemben a jelen találmány szerint a tű könynyen és gyorsan illeszthető a tartóra és ép úgy mindenkor le is szerelhető. Továbbá azon körülmény folytán, hogy forraszt és hevítést nem alkalmazunk, a tűszárak merevebbek, minthogy azok a melegség folytán ki nem nyújtatnak, úgy mint eddig. Másrészt elérjük azon előnyt is, hogy a tűk könnyen levehetők vagy kicserélhetők, a nélkül, hogy azok tartóit a gépről le kellene szerelnünk, mi által a műveletet nem csak nagy mértékben megkönnyebbítjük, hanem jelentékeny időmegtakarítást is érünk el. A jelen találmány tárgya a mellékelt rajzokon van bemutatva. Az 1. ábra a jelen találmány tárgyát képező újításokkal fölszerelt gép elölnézete, a hol is a kevésbé fontos alkatrészek könnyebb megértés czéljából el vannak hagyva; a 2. ábra nagyobb léptékű metszet az 1. ábrának x—x vonala szerint; a 3. ábra az alsó gépasztal fölülnézete, mely az alsó töltőfonalakat tartalmazó csévesort hordó láncznak működési módját láttatja; a 4. ábra a fölső gépasztal hasonló nézete, mely a fölső kötőfonalakat tartalmazó csévéket hordó láncznak működési módját láttatja; az 5. ábra a lánczvezetékeket és a töltőfonalvezetékeket hordó láncznak pályáját láttatja, a hol is a fölső gépasztal szakadozott vonalakkal van föltüntetve; a 0. ábra nagyobb léptékű keresztmetszet, a fölső és alsó közbenső lánczokon és azok pályáján vagy tartóján át; a 7. ábra a két sor fonalcsévét hordó fölső és alsó láncz egy részének fölülnézete ; a 8. ábra a fölső közbenső láncz egy tagjának fölülnézete; a 9. ábra az alsó közbenső láncz egy tagjának fölülnézete, a hol is a lánczvezetékek működtetésére szolgáló bütykök egyike látható; a 10. ábra ugyanannak oldalnézete; a 11. ábra ugyanannak alulnézete; a 12. ábra a tűhajtó tengelynek és az azzal kapcsolatos részeknek nagyobb léptékű metszete a 14. ábrának o—o vonala szerint ; a 13. ábra metszet a 6. ábrának y—y vonala szerint; a 14. ábra a tűbütyöknek és tűtartóknak metszete a 12. ábrának x—x vonala szerint, mely egy tűcsoport tűinek kölcsönös elrendezését láttatja; a 15. ábra a jelen találmány szerint foganatosított tűnek és tartójának nagyobb léptékű oldalnézete; a 16. ábra ugyanaz részben metszetben a tűtartó belső szerkezetének föltüntetése czéljából; a 17. ábra metszet a 16. ábrának X—X vonala szerint; a 18. ábra a tartójáról leszerelt tűnek oldalnézete; a 19. ábra a tűtartó egy részét képező csiptetőnek perspektivikus nézete. A jelen tatálmány tárgyát képező újításokkal fölszerelt gépen az egyes fonalaknak minden vezetékcsoportja egy külön láncz által hordatik, mely lánczok különböző vízszintes síkokban vannak elrendezve és a gépnek mindegyik végén alkalmas szerkezetek által hajtatnak. A mint az 1. ábrában látható, a h töltő fonalak az alsó csévékre vannak göngyölve, melyek viszont az alsó c láncz tagjaira erősített tartókra vannak szerelve. (2. és 3. ábrák). A fölső h1 fonalak hasonlóan a c1 láncz tagjaira vaunak szerelve. (2. és 4. ábrák). Közvetlenül a fölső helytálló b1 gépasztal alatt a két m1 m2 lánczpálya van megerősítve, melyek egymástól függélyes irányban az m karok által vannak elválasztva. A fölső m1 pályába szerelt ca láncz az e2 fonalvezetékeket hordja, (6. ábra), míg az alsó m2 pályába szerelt c3 láncz az e lánczvezetékek működtetésére szolgáló bütyköket,