12308. lajstromszámú szabadalom • Újítás vasúti villamos jelzőkészülékeken

inductornak áramköre ne zárassák, mielőtt a fegyverzet oly forgási sebességet érne el, mely a kívánt erősségű áramok létesí­tésére szükséges. Ezen czélt röpítő erő j által működtetett áramzáró bekapcsolása által érjük el. Az M lendítő-tömegnek (1. ábra) röpereje az áramktildőnek bizonyos legkisebb fordu­lat-számánál az F rugónak erejét leküzdi és az áramküldőiiek áramkörében fekvő (' D kontaktust zárja Az áramzárás rögtönösen és nagy energia­fölösleggel foganatosíttatik, mivel a válasz­tott arányok következtében az M tömeg röperejének nyomatéka sokkal gyorsabban növekszik, mint a rúgófeszűltségnek nyoma­téka. Ekként minden szikrázásnak elejét vesszük, mely a kontaktusoknak gyors el­pusztíttatását vonná maga után. Ily áramzárónak alkalmazása által azon- ' ban még más előnyöket is érünk el. Gyakran megtörtént, hogy egy őr az inductor-for­gattyűnak rövid ide-oda forgatása és az ébresztő-billentyűnek egyidejű lenyomása által az ébresztő-vezetékben oly váltakozó áramokat fejlesztett, melyek a szomszédos őrnek blockberendezését kikapcsolták és így az utóbbi egy vonatot a blockirozott vá­gányba bocsátott, holott az még az előző vonat által el volt foglalva. Ezen hátrány kiküszöbölésére már sokféle berendezést, így pl. az induktorforgattyűnak hátraforga­j tását gátló hengerzárakat alkalmaztak. Ezek azonban fölöslegesekké válnak, mihelyt a leírt áramzárót a vezetékbe bekapcsoljuk. Teljesen ki van ugyanis ekkor zárva a for­gattyúnak oly gyors ide-oda mozgatása, hogy az inductorfegyverzet az áramzárás­hoz szükséges sebességet elérje. Az áramzáró egyszersmind az által, hogy azt az inductornak a földbe vezetett fegy­verzettekercselésébe bekapcsoljuk, azon, sok esetben használatos kontaktusok helyettesí­tésére is szolgálhat, melyeknek az a ren­deltetésük, hogy az induktornak földkap­csolását használaton kívüli állapotban föl­bontsák. SZABADALMI IGÉNY. Vasúti villamos jelzőkészülékek áramkül­dőin röperő által működtetett CI) áram­záróknak alkalmazása oly czélból, hogy először is csak meghatározott minimális erősségű elektromos áramok használ­tassanak, és másodszor, hogy az áram­küldőnek földvezetéke, mindaddig, míg ezen áramerősség elérve nincsen, meg­szakítva tartassék. (1 rajzlap raelléklottol.) F-AUA8 RSS2VÉN Í TÁRFLAÖÁG NYOMOÁ J GUDAI F OTE.N

Next

/
Oldalképek
Tartalom