12251. lajstromszámú szabadalom • Kombinált hajtószerkezet automobil kocsik számára

— 2 tor-áramátkapcsolás által generátor gyanánt működtethető és lehetővé teszi a K akku­mulátor-battériának megtöltését. Az E és 1) kerekek kapcsolásának létesítése esetén pedig a jármüvet a következőképen hajthatjuk, még pedig: 1. csupán az exploziós motorral, a mikor is az elektromos áramkört megszakítjuk; 2. csupán az elektromotorral, mely czél­ból a robbanó mótor táplálását beszüntetjük; 3. a két motorral egyidejűleg. Ugyanezen eredményt még a következő­képen is érhetjük el: Az automobilkocsik ismeretes módon akku­mulátoros üzemű elektromos motorkocsi gya­nánt szerkesztjük, csak az akkumulátor­telepet redukáljuk, pl. úgy hogy az a jármű­nek csak 1—2 órán át való folytonos haj tására elegendő legyen. A járműhöz pedig oldalt vagy hátul vele vontatott egy explo­ziós motorral és egy ez utóbbi által hajtott dynamóval fölszerelt járművet csatolunk, melynek dynamója a jármű hajtására szol­gáló elektromotoréval egyenlő erős vagy annak csak l /3 vagy V* munkateljesítményé­nek kifejtésére számított lehet. Az exploziós motort folyton vagy az elektromotortól tel­jesen függetlenül járathatjuk, vagyis úgy a jármű veszteglése, mint annak haladása közben, úgy hogy az a battériából az elek­tromotor hajtása czéljából fogyasztott ára­mot állandóan kipótolja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Automobil járműveken egy exploziós B motornak oly (' dynamóval való kom­binácziója, mely nek C induktora a B mótor által hajtott .1 tengelyre vagy egy ezzel kapcsolatos tengelyre van sze­relve, úgy hogy a dynamo, az annak induktorán átmenő áram iránya szerint generátor vagy mótor gyanánt működ­tethető, mely kombináezió lehetővé teszi a járműnek vagy csupán egy-egy vagy egyidejűleg mindkét motorral való hajta­tását és ezenkívül K akkumulátorok megtöltését, a mikor is az exploziós B mótor a generátorrá változtatott C dynamo hajtására szolgál. 2. Elektromotorral hajtott automobil jár­müveken egy exploziós mótor által haj­tott generátor gyanánt szolgáló második dynamo, oly czélból, hogy az akkumu­látorok a járműnek úgy haladása, mint állta közben tölthetők legyenek, a hol is ezen második dynamo a jármű haj­tására szolgáló elektromotoréval egyenlő, vagy annál jóval kisebb munkabírású lehet. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapeslen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom