12226. lajstromszámú szabadalom • Porfúvó készülék
van elhelyezve, mely a közepébe erősített Z szárnyasfejű csavar segélyével nyitható és csukható. Ha már most a porfúvót szakaszos működésben kívánjuk, Z csavart becsavarjuk M födélbe. Ez által a fölső B kamra hatályon kíviil helyeztetik, s csupán az alsó C kamra működik. A födél újbóli kinyitása után a porszóró működése ismét folytonos lesz. A készüléknek az 1. ábrában föltüntetett alaprajzában föl vannak tüntetve az Áttolónak (n n n n) nyílásai; e nyílásokon át fúvatik szét a por kisebb vagy nagyobb mértékben a szerint, a mint ezt az X fogantyú segélyével szabályozható nyílások megengedik. E szabályzást még kiegészíti és tökéletesbíti az, hogy X kefe emelőszerkezetek által osczilláló mozgást nyer. A 2. ábrában egy emelőszerkezet van föltüntetve; J kéziemelő egy eddig nem alkalmazott és az emelést igen megkönnyítő módon van 0 emelőre ráerősítve, mellyel viszont P hajtórúd kapcsolódik ; ezen P rúd köti össze a fújtatót működtető I rúdat 0 emelővel. 0 emelőn egy hajtórúd is van még megerő sítve, mely a X kefe S tengelyére elhelyezett R emelővel kapcsolódik; minthogy pedig 0 emelőnek megerősítési pontja felé eső felében nyílások vannak vágva, s Q hajtórúdat ezen nyilások bármelyikébe erősíthetjük, ez által elérjük azt, hogy a mily mértékben a Q hajtórúdat az 0 emelő megerősítési pontjától eltávolítjuk, azon mértékben nagyítjuk a X kefe kilengését. Ezen X kefe oly módon van berendezve, hogy önműködően ellensúlyozza a kefeszőr elkopását. Ugyanis a kefe S tengelye és a két T T kapcsolókar különálló darabok melyeket az U pántok (6. ábra) tartanak össze. A X kefe és az S tengely közé egy V rúgót helyezek, melynek vagy 5. ábrában föltüntetett, vagy bármilyen más alakja lehet, s mely másfajta oly szerkezettel, pl. ellensúllyal is helyettesíthető, mely a kefére nyomást gyakorolva, ezt mindig egyenlő magasságban tartja. SZABADALMI IGÉNY. Porfúvó készülék, jellemezve az I emelőrúd segélyével működtethető egy, esetleg több A diafragma által elválasztott B és C légkamrák által, melyekből a diafragma emelése és sülyesztése folytán kiszorított levegő L és W csöveken át az N tolólap és X kefe alá áramlik s az ezek által szétdörzsölt s egyenletesen elosztott port a szabályozható (n .. . n) nyílásokon át szétfújja; jellemezve továbbá egy M kónikus födél által, melynek lecsavarása által a légfujtatás szakaszossá tehető s jellemezve végül egy, a kefének osczilláló mozgást adó (J 0 Q R P 1) emelőszerkezet által, melynek segélyével a kefekilengések nagyságát megváltoztathatjuk. (1 rajzlap melléklettel. PALLAS RÉ8ZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEK