12178. lajstromszámú szabadalom • Eljárás kálcziumkarbidnak kettős köpenyű kemenczében való előállítására

— 2 Mangansuperoxydot valamely egyszerű fémkohászati eljárással kezelve, vörös izzásra hevítjük, mi közben oxygéntartalmának egy­harmadát, súlyának 125%-át elveszti. Ha másrészről ama barna manganoxydot, mely a2 MnOa vegybontása által nyeretik, oly hő­foknak vetjük alá, mely a vörösizzásnál alacsonyabb és azt egy levegőáramnak tesz­szíik ki, ez esetben oxydálódik és ismét hyperoxydba megyen át. Arról vau tehát szó, hogy a hevítés akként szabályoztassék, hogy előbb oxygén, azután pedig ismert módon mangansuperoxyd képződjék vissza. Ezen eljárás segélyével nyerjük a kivánt magas hőfok eléréséhez szükséges oxygént akár koksznak, akár folyékony szénhydro­génnak, vagy más alkalmas égő anyagnak az alkalmazása mellett. Szabályozás czéljából az oxygén a fuj­tatóba való bevezetése előtt egy gazométer­ben halmoztatik föl. A keveréknek karbiddá való olvasztása egy ú. n. Waterjacket-kemenczében történik, melynek berendezése az alkalmazásba vett égő anyag (koksz vagy folyékony szén­hydrogén) szerint változik. Az általános berendezés a csatolt rajz 1. ábráján van bemutatva. A a Waterjacket­kemencze, melybe az oxygén fujtatómű segélyével vitetik be, mely utóbbi pl. egy Uoot-féle !> ventilátor lehet. Ez az oxygént a </ gazométerből veszi, mely a maga részé­ről két B B1 vegybontó kemencze által tápláltatik, melynek egyike fölváltva az oxygént szolgáltatja, míg a másik a mangan­superoxydot regenerálja. Egy f fujtatómű fölváltva atmospherikus levegőt vezet be a két B B1 kemenczébe. A kemenczecsoport a 2. ábrán kereszt­metszetben és elülnézetben, a 3. ábrán horizontális hosszmetszetben és föliilnézet­ben és a 4. ábrán függélyes hosszmetszet­ben van föltüntetve. Minthogy a két kemencze egyforma, tehát elégséges csupán az egyiknek a leírása. Áll pedig e kemencze egy tűzálló anyagból készült C mufolából, mely 1) falazatba van beépítve, az E tüzelőből, melynek elégési terményei a mufola és a falazat között vonulnak át. Az egész szilárd szerkezetű és biztos alapú, a mufola pedig a falazattal merevítőkkel van erősítve, úgy, hogy minden­féle alakváltozás ki van zárva. A mangansuperoxyd egyetlen egy adag­ban helyeztetik rá a tűzálló W W fiókokra, melyek szitaszerűen át vannak törve és aszbesztréteggel vannak födve (1. és 7. ábra) úgy, hogy a szemcsés anyag azon keresztül nem hullhat. A főkamra az oxygén ki­bocsátása czéljából H csővel, és az atmosz­pherikus levegő részére a K K kettős csővel van ellátva. Előbbin egy m, a kettős csövön pedig n szelep van alkalmazva. Ha a kemencze oxygénreakczióra hasz­náltatik, akkor az n szelep zárva, az m szelep nyitva van és megfordítva a rege­nerálás műveleténél. Az eljárás első időszaka alatt igen nagy hőfok tartatik fön, a másodikban 4—500°-ra mérsékeltetik. Az oxygénfejlődés tehát folytonosan, de fölváltva mindkét kemenczében megy végbe. Hogy az oxygénfejlődés szabályossá tétes­sék, az oxygénvezetékbe egy gazométer iktattatik be. Mint már föntebb is említve volt, a Water­jacket-kemencze kokszra és folyékony szén­hydrogénre egyaránt alkalmazható. A Waterjacket-kemeucze kokszfűtés szá­mára az 5. ábrán függélyes metszetben, a 6. ábrában vízszintes metszetben van föl­tüntetve. Ajánlatos a kalcziumkeveréket vagy a mész és szénkeveréket brikettalakban elő­állítani, és úgy a kemencze garatába be­tölteni és lassanként az olvasztásig hevíteni. Bármilyen legyen is az égető anyag, a leglényegesebb föltétel az marad, hogy az elégés tökéletes legyen. Koksztüzelés számára az A Waterjacket 3 részből áll, nevezetesen a középső P oszlopból, melyben az anyag van benne és az olvasztás megy végbe; továbbá a PL és P2 oszlopokból, melyekben a koksznak az oxygén által történő elégése megyen végbe. A középső P oszlop alsó része M víz­köpennyel vau ellátva, többi része tűzmentes kövekből áll. Az U olvasztó tengely egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom