12168. lajstromszámú szabadalom • Kerékabroncs veloczipédekhez és más járművekhez

gyűrű egymástól távolodni törekszik, mit azonban a rugalmas m tömlő gátol meg. A tömlő tehát kitágul, illetve összehúzódik és ennek következtében a kerékabroncs rugal­massá lesz, ép úgy mintha levegővel volna töltve. A parafa-hengerek ugyancsak rugalmasak lévén, ezek a nyomás következtében rugal­masan deformálódnak, minek következté­ben az m tömlő által előidézett rugalmas hatás még inkább nagyobbodik. A kerékabroncs az e gyűrű nélkül is ké­szíthető és rövid parafa-hengerek helyett két hosszú tekercsrugó is alkalmazható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kerékabroncs veloczipédekliez és más járművekhez, jellemezve a h keréktalp körül elhelyezett fából vagy más hasonló anyagból készült, sokszög-, rendesen háromszög - keresztmetszetű, l élével kifelé fordult gyűrű által, kombinálva két az a gyűrűtől csekély távolságban alkalmazott c gyűrűvel, melyek rövid, parafából, zsinórból stb. alkotott, a d tömlőkben elhelyezett hengerekből álla­nak, mely gyűrűk vagy egy finom rugal­mas gummiból készült m tömlőben, vagy pedig egy két részből alkotott hüvelyben van elhelyezve, melynek szélei egymásra fekszenek és együtt vulkánoztatik, mig az összes részek egy közös külső bur­kolatban vannak elhelyezve. 2. Az. 1. alatt védett kerékabroncsnál egy e gyűrű alkalmazása, mely parafából vagy más hasonló anyagokból készült hengerekből áll és egy f tömlőben van elhelyezve, mely az s burkolatban oly helyzetet foglal el, hogy a burkolat futó felületéhez legközelebb legyen. 3. Az 1. és 2. alatt védett kerékabroncsnál az a módosítás, hogy a parafa-hengerek­ből vagy zsinórokból készült gyűrű helyét egy tekercsrugó foglalja el. (1 rajzlap melléklettol.) PALLA8 RÉSZ "ENY TÁHSA8Á0 NYOMDÁJA BUDAPESTÉ*

Next

/
Oldalképek
Tartalom