12150. lajstromszámú szabadalom • Szűrőkészülék

- 4 — mely az X1 határfalat a közbenső Y leme­zekkel együtt az X szilárd falhoz szorítja; az összefoglalásnak más kivitele az 1. ábrá­ban látható, hol az X X1 határfalak fölső S S2 kiugrásait az S1 csavarrúddal foglaljuk össze. Hogy a szűrendő folyadék be- és leveze­tése, valamint a szelepek kezelése minél rövidebb időt vegyen igénybe, a be és le­vezető d és f szelepeket (1. ábra) lehető nagy keresztszelvényűre, két-két egymáson elforgatható ds tó4 , illetve /'3 fl kerek tárcsá­ból készítjük, melyeknek nyílásai nyitott szelepállásban egymásnak megfelelnek, míg zárt szelepnél egymáshoz képest el vannak állítva. A d szelepnél a tó3 forgó tárcsa a dl álló tárcsa külső oldalán van elhelyezve, az f szelepnél ellenben az f3 forgó tárcsa az álló tárcsán belül van azon czélból, hogy a szelepek zárására a folyadék nyo­mása is közreműködjék, mely czélra egyéb­iránt a tó6 és f* rugók is szolgálnak az által, hogy a tárcsákra megfelelően nyomó, illető­leg húzóhatást gyakorolnak. A tó7 , illetve f fogantyúk a szelepek kezelésére szolgálnak (2. ábra), s elfordulásukban a tó8 , illetőleg fa peczkek által határoltatnak. A seprők egyirányú forgatása helyett azokat osczilláló mozgásba is hozhatjuk, illetőleg fölváltva' előre-hátra forgathatjuk. A seprők forgatása czéljából (3. ábra) a szűrőkészülék mellső falának oldalnyúlványa egy, a rajzban nem látható laza t1 és egy ékelt P szíjdob fölvételére egy tengelyt képez, mely utóbbi a t2 szíjdob segélyével forgattatva, a tl összekötőrúd útján ts for­gattyú segélyével a seprőkerekeket for­gatja. A 13., 14., 15. és 16. ábrák más kiviteli alakot mutatnak be. Ezen elrendezésnél a lemezek és szűrőrácsok négyzetes alakúak; a szűrendő folyadék bevezetése d1 csatornán át történik, a készülék kiürítése pedig az f1 csatorna útján történik. A seprőket tartó B keret négyszögalakú és a hozzá B1 nyelvvel erősített B2 rúd segélyével hozható mozgásba. A seprők vízszintesen, háttal egymáshoz a Bl csavarorsókon elállítható B3 lapokon vannak elrendezve. A B2 rúd a keret fölső részén alkalmazott B7 tömítő-szelenczén ke­resztül a szabadba jut és B8 négyszög ke­resztmetszetű fejben végződik, melyen az A rúd hat keresztül. Utóbbinak föl-le moz­gását a seprők is követni kényszerülnek, s utóbbiak függélyes vezetésére a szűrő falá­nak a keretek megfelelő hornyaiba illesz­kedő peczkei szolgálnak. A B3 lapok lehető nagyszámú áttörésekkel bírnak B6 (17. ábra) azon czélból, hogy a szűrendő folyadéknak szabad útja legyen az f1 csatornához. Az alternatív mozgás létesítésére a követ­kező elrendezés szolgál; az A rúd a ké­szülék állványában függélyes vezetékekben mozoghat, s mindkét vége A6 hajtórudak útján az Ae tengely körül forgó A1 kétkarú emelő egyik karjával kapcsolatos. A4 emelő másik karja A3 rúd útján az A1 1 tengely A2 hajtótárcsájához van erősítve (13. és 14. ábra). A szűrőkészülék (15. ábrabeli) végén az A6 tengely körül forgó kétkarú emelő helyett csupán A7 karra van szükség. A többi elrendezések analogok az előbbi kiviteli alakban leírtakkal. L szelep itt is a levegő bevezetésére szolgál. ^41 2 kezelőrúd segélyével (14 ábra) A1S villa útján a hajtószíjnak a laza, illetőleg fölékelt hajtótárcsára való áttolását eszkö­zöljük. A 18. ábrában A-3 n csatornák a szűrt folyadéknak fölül k5 csap pedig ugyanannak alul való elvezetésére szolgál. A szűrőfölü­letek megfeszítése a k6 lyukakban alkal­mazott peczkek segélyével történik. A szűrőrács p1 kiálló peczkeinek a szűrő­föliilethez képest vízszintes értelemben való elmozgatására a 13., 14., 18. és 20. ábrák­ban bemutatott szerkezet szolgál. Z szűrő­rácshoz B1 csavaranya segélyevei B rúd van erősítve, mely az B2 B3 tömítőszelenczén keresztül vezettetik ki a készülékből. B rudak külső végeinek Bl hüvelyébe az fi6 rúd illik. B6 rúd két végén egy-egy B6 szánt hord, melyek egyike a szűrőkészülék fix falánál lévő, két B7 vezeték között vízszintesen csúszhat el, míg a másik végéti lévő B6 szán a készülék állványára öntött B8 veze­tékek között mozoghat. Az B6 rúd mozga­tása az B1 0 tengelyre szerelt B9 kar segé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom