12104. lajstromszámú szabadalom • Önműködő acetylénfejlesztő készülék
és a t födő által elzárt nyílás a k lapátoknak karbiddal való megtöltését teBzi lehetővé. Czélszerű az üzemben a gazométerhez két fejlesztőt kapcsolni, melyek közül az egyik meg van töltve, mig a másik üzemben van. Hogy a fejlesztőben leülepedő iszap eltávolítható legyen, a fejlesztő legmélyebben fekvő pontján egy erős® csap van. Kis kalcziumkarbidmennyiségeknek nagy vízmennyiségekbe való vezetése által tehát — mint azt már föntebb is megemlítettük, — annak veszélye el van hárítva, hogy túlmelegedés következzék be, a mi oly fejlesztőknél, hol a víz cseppenként hat, előfordul, ellenben a jelen készüléknél a gázfejlesztés csendesen és egyenletesen történik. Az egyes'' csapólapátok alkalmazása kezességet nyújt arra nézve, hogy az üzem tartama előre pontosan megállapítható és ezen készülék egyszerűségénél fogva oly telepek számára is alkalmas, melyekben nagy gázmennyiségeket kell fejleszteni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Acetylenfejlesztő, jellemezve az által, hogy a d úszó lassankint fölemeltetve, bizonyos számú, közönségesen fogva tartott /.• kalcziumkarbidtartálylapátot szabadon bocsát, úgy hogy ezek tartalmukat egyenkint a vízbe ejtik. 2. Áz 1. alatt igényelt fejlesztő egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy az egy c vezetőrúdon végighaladó és az a tartályba nyomuló víz hatása alatt lassanként fölemelkedő d úszó a k lapátokat vízszintes helyzetükben tartó i fogókarokat kikapcsolja, úgy hogy a karbidot tartalmazó lapátok lebillennek és tartalmukat a vízbe öntik. (1 rajzlap melléklettel.) FAI.LAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN