11885. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék világítógáz előállítására

egészen a D gyűrűig üreges hengert képezhet, a gyűrű fölött legczélszerűebben hordóalakú, és ez a tér a tüzelőanyag által képezett oszlop fölött az F csatornán a G túlhevítővel közlekedik. Ez a túlhevítő egy függélyes kamarát képez, melynek fölső része sakktábla-mintában, illetve szekrényalakban elhelyezett G> téglákkal van kitöltve, alul pedig G2

ingótokkal vagy vastuskókkal megrakva. A túlhevítő fenekén egy H kiömlőcsatorna van alkalmazva, mely a függélyes T csővel áll kapcsolatban. A cső fölső végén egy K C3apószelep van, alsó vége a zárt L tartályban levő vízbe merül. A tartály fölső részéből az M csappal ellátott N cső indul ki. Eme gázfejlesztő munkamenete a következő : Ha az A gázfejlesztőt a tüzelőanyaggal megtöltöttük és a tüzelőanyagot meggyújtottuk, az által, hogy a különböző nyílásokon levegőt fúvatunk be, a tüzelőanyagot vörös izzásig fölhevítjük. A magas hőfokra hevített égésterményeket a túlhevítőbe és innen a K csapószelepen át a szabadba bocsátjuk, míg az N cső M csapját zárva tartjuk. Ha a tüzelőanyagok világosvörös izzásig fölmelegedtek, a fölső légbebocsátó nyílásokon, melyek körülbelül a D gyűrű és a tüzelőanyag fölszíne között levő távolság felezőpontjában vannak alkalmazva, levegőt többé be nem fúvatunk, hanem az 0 légcsöven a G túlhevítő fölső részébe vezetünk egy kevés levegőt. Ez a levegő az összes szénoxydot széndioxyddá égeti el és a túlhevítőkamarát sötétvörös izzásig fölhevíti. Ha a tüzelőanyag izzóvá és a túlhevítőkamara elég meleggé lett, a K szelepet elzárjuk, az N cső M csapját kinyitjuk és a lóg befúvatását teljesen megszüntetjük. A P injektorokon gőz segélyével kátrányt vagy más folyós szénhydrogént fúvatunk be az izzótömegbe, a gőz ekkor vízgázzá — hydrogén és szénoxyd keverékévé — alakul át, a kátrány és más szénhydrogén pedig a hő hatása következtében a tüzelőanyag menynyiségét szaporító szén leválása közben liydrogénre és methanra bomlik. Eme bontás közben kis mennyiségű gőzt a hamuaknán át is vezetünk be a rostély alatt alkalmazott egy vagy több nyíláson, mely gőz a tüzelőanyag által képezett oszlop alsó részében alakul át vízgázzá és meggátolja, hogy a befúvatott kátrány vagy más szénhydrogén teljesen fölbontassék. A túlhevítőbe azonban bizonyos mennyiségű korom és kátrány is jut be. Annak meggátlására, hogy a Gl

téglák között levő közök ennek következtében eltömessenek, a túlhevítő fölső részébe Q Q1

nél megfelelő mennyiségű vízgőzt bocsátunk be, mely a lerakódott szénrészeket ugyancsak vízgázzá alakítja át, úgy hogy a túlhevítő csatornái el nem tömődhetnek. A vízgáz, szénoxjd és methan keverékéből álló gázok a vízelzárón és az N elvezetőcsövön át a gáztisztítóba jutnak. A gázfejlesztést mindaddig folytatjuk, míg a gázfejlesztőben a tüzelőanyag hőfoka anynyira nem csökken, hogy a vízgáz fejlődése megszűnik. Ekkor a szénhydrogén befúvatását abba hagyjuk és a levegő befúvatását megkezdjük, hogy a tüzelőanyagot vörös izzásig fölhevíthessük. A gázfejlesztőben levő szénhydrogén a fejlődő szénoxyddal együtt a túlhevítőben levő vasdarabokból a vízgáz fejlesztése közben a túlhevítőbe befúvatott vízgőz által esetleg előállított vasoxyd redukálására szolgál, tehát a vasdarabokat a vízgőz redukálására ismét alkalmassá teszi. Gyakorlati kísérletek bizonyítják, hogy ily módon igen nagy mennyiségű acetylén vagy más szénhydrogén hozzáadása után világítólánggal égő gáz igen olcsón állítható elő. A gáznak világítóvá tétele a 2. ábrán függélyes metszetben ábrázolt készülékben történik. Ugyanis a gáz az N csőből az a mosókészűlékbe jut, melyben azt, míg a függélyes b, illetve c csatornákban föl, illetve lefelé áramlik, szétporlasztott mészvízzel — mely a mosó födelén alkalmazott d porlasztóból vagy zuhanyrózsából folyik ki — mossuk. Ily módon a gázt a széndioxydtól és kénhydrogéntől tökéletesen megtisztítjuk, de egyúttal vízgőzzel is telítjük.