10986. lajstromszámú szabadalom • Új lángterelő lokomotív, lokomobil és hajókazánokhoz
— 2 -az elégés a rostély egész felületén egyenletes, ellenben az eddig használt lángterelőknél a lángterelő alatt az elégés túlságos nyugodt, ellenben a tűzszekrény hátsó részében a láng túlságosán heves, tehát a tüzelés egyáltalában nem egyenletes. A lángterelő alkalmazásával elérjük, hogy 1. a tüzelőanyag a rostély egész föliüetéu egyenletesen ég, 2. hogy az összes forraló csöveket közvetlenül a láng hevíti, 3. hogy így a kazánvizet alulról melegítjük, mi által a gőzfejlődés gyorsabbá lesz. További következménye ennek a berendezésnek, hogy a láng, a gázok és szénrészecskék (melyeknek az a törekvésük, hogy a forraló csöveken a kürtőbe jussanak) a K2 K2 Ks stb. csatornákban keverődnek és kereszteződnek, minek következtében a gázok egyrészt tökéletesebben égnek el, másrészt a szénrészek a rostélyra vagy az izzó lángterelőre hullanak és így tökéletesen elégnek. Végül elérjük a berendezéssel azt, hogy a szénrészek az F, F2 lángterelők mentén — mely lángterelők fehér izzásig fölhevültek — elhaladva jóval tökéletesebben égnek el, mint az eddig használt kazánoknál, mint hogy a lángterelőket az égéstermények két oldalról érik. így a következő eredményt érjük el. 1. A gőzfejlődés jóval gyorsabb, minthogy az alsó forraló csövek is működnek, 2. a tüzelőanyag raczionális módon ég el, úgy hogy a szénfogyasztás az eddiginek mintegy 10 -15°/0 -a, 3. a szikraképződés jóval kisebb, mert az égéstermények annak következtében, hogy a lángterelőt két oldalt érik, tökéletesebben égnek el, a szénrészek pedig a lángterelőről lepattanva a rostélyra hullanak, 4. a lokomotív könnyebben mozog, minthogy a gőzfejlődés tökéletesebb és így a kiömlóst szabályozó (csappanó, kúp stb.) majdnem tökéletesen elkerülhető, mi által a lokomotív teherbírása tetemesen fokozható, 5. a szén silányabb minőségű lehet, a szénfogyasztás pedig ennek daczára kisebb. SZABADALMI IGÉNY. Új lángterelő, jellemezve az Ft F2 lángterelők alkalmazása által, melyek tűzállóanyagból készülnék és melyek az Ftűzszekrényt úgy függélyes, mint vízszintes irányban egyes részekre osztják, úgy hogy a legalsó forralócsövek fűtőfölülete is érvényesül, mi közben a lángterelők között K2 csatornák létesülnek, melyek a lángok kereszteződését és a gázok keverődését idézik elő, mi által a szénrészek az F1 F2 lángterelőkről a rostélyra hullanak és az izzófölületek a széngázok elégetését megkönnyítik. (2 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Hudapesten.