10805. lajstromszámú szabadalom • Újítás több darabból összeállított tömör bútorüléseken
észre venni, hogy a lemez több részből áll, ha az érintkező részek fatexturái törtvonallal vannak határolva, mivel a hézag és rostirány egybevágóságának hiánya minden hézagszakasznak aránylagos rövidsége folytán sohasem lesz oly mértékben észrevehető, mint az imént említett okoknál fogva az egyenes vonalú hézagnál. Az utóbb érintett czél elérésére, nem kell az üléslemez részeit okvetlenül tört, egymásba és egymás fölé nyúló fogakkal bíró fürészvonallal határolni; ugyanazon hatást bármely más zeg-zugos érintkezés által is elérhetjük. Ekkor természetesen azon előnyt veszítenők el, melyet az imént leírt alakú fogakkal bíró érintkezési résnek a reá merőleges eltolódás ellenében bírt biztonsága nyújt. Ezen előnynél fogva ezen érintkezési réseknek laposan egymáshoz illesztendő lemezeknél való elrendezése oly esetekben is ajánlatos, midőn nagyobb^ csak egyszerűen furnirozandó falemezek, mint pl. asztaltáblák, szekrénytöltések és más efélék előállításáról van szó, mivel ekkor a hézagok képződése, melyeket különben a fúrni ron át is gyakran észre lehet venni, megakadályoztatik vagy legalább is jelentékenyen megnehezíttetik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Több részű bútorüléseknek oly egyes lemezekből való előállítása, melyek érintkező széleiken zeg-zugosan, legelőiyösebben egymás fölé nyúló fogakkal bíró fűrészszerű vonalakkal vannak határolva. 2. Szilárd bútorülések, melyek két vagy több, érintkező széleiken zeg-zugosan — legelőnyösebben egymás fölé nyúló fogakkal bíró fürészszerű vonalakkal — határolt egyes részekből állanak. (1 rajzlap melléklettel.) Pallafe részvénytársaság nyomdája Budapesten