10674. lajstromszámú szabadalom • Javítások hajóközfalak ajtóinak automatikus zárására és nyitására szolgáló készülékeken
- 2 csolvft. A dugattyú előtt levő víz n o-nál a szabadba megy, illetve a fáradt víz vezetékébe. A B nyomó vízvezetékben tetszőleges számú G H h kibocsájtó szelep van elhelyezve, melyek, ha azokat működtetjük, a megfelelő elágazást tehermentesítik, ellenben a fővezetéket elzárják. // és li egyszerű háromfuratú csapok, melyek közül az egyik, h legczélszerűbben az ajtó mellett, a másik pedig a vezeték egyik főpontján van alkalmazva. Ha pl. a szelepet a nyíl irányában forgatjuk, akkor a C főhengerből jövő B vízvezeték elzáratik, a másik a By hengerhez vezető vezeték ellenben kinyittatik, illetve a z3 kifolyató csővel hozatik kapcsolatba, (1. a 2. ábrát1 , mely a készüléket működés közben mutatja. Ennek következtében a nem tehermentesített sűrített légvezeték a 1) differencziál szelepet daczára annak, hogy a támadási fölülete kisebb, az ellenkező végállásba juttatja és a p n úton a B1 hengerbe áramlik, az K dugattyút eltolja, evvel együtt az V ajtót is előre mozgatja, míg a Bt hengerben levő víz az y csavar segélyével szabályozható féknyíláson kifolyik és 2s -nál eltávozik. G egy differencziál szelep, mely a B nyomott vízvezetéknek Bt -be vezető részér az egyik végállásban (I. ábra) a C erőtározóval és a másik végállásban (2. ábra) a z.2 kifolyató csövei kapcsolja, teljesen oly módon, mint azt a háromfuratú csap segélyével el lehet érni. Ezt a G differencziál szelepet a nyomóvíz működteti, mely a dugattyú alsó felületére hat, úgy hogy G szelep mindig a 2. ábrán látható helyzetet foglalja el. Hogy a G szelepet a nyugalmi helyzetben rögzíthessük, pl. az ábrán látható, kézi erővel működtetett </ tolókát vagy egy külön záró készüléket lehet alkalmazni, mely az egyik úszó emelkedésnél vagy egy elektromágnes készülék működtetésénél automatikusan kiváltható. Ha a kiváltás megtörtént, a folyadék a G szelepet fölemeli és a tehermentesített vezetékből a Myadék 2-2 -nél kifolyik, tehát az ajtó elzáródik. Minthogy a leírt kifolyató szelepek segélyével a vezeték tetszőleges részét tehermentesíteni lehet, a berendezés rendkívül sok kombináczióban használható. Ha a vízmentes rekeszekhez tartozó, előzetesen működtetett szelepeket a kezdeti helyzetbe visszük vissza, a /> differencziálszelepek automatikusan állanak be, a dugattyú mögött levő sűrített levegő az n o vezetékben a szabadba jut és az ajtók ismét kinyílnak, ellenben a víz alatt levő rekeszek ajtai csak akkor zárhatók el, ha a vizet kiszivattyúzzuk és a rekeszeket működtető úszók a kezdeti helyzetbe térnek vissza. A találmány tárgya rendkívül sokféleképen képezhető ki, ezek a kiviteli módozatok a találmány lényegét nem érintik. így pl. az 1. ábrán látható kiviteli módozatnál a nyomófolyadék helyett sűrített levegőt is lehet alkalmazni, úgy hogy a készülék működtetésére csak sűrített levegő szolgál, vagy a készüléket csak egy vezeték segélyével is működtethetjük, a mennyiben — I. a 2. ábrát ^ az A vezetéket elhagyjuk és a sűrített levegőt a B tehermentesítő veze fékből a v szelepen az Ax tartályba vezeti. Továbbá a v visszacsapó szelep el is maradhat, ha a /> differencziálszelepet a 3—6. ábrán ábrázolt vagy más hasonló kiviteli mó dozatban használjuk. Ha két A és B vezetéket alkalmazunk, 1. a 3. ábrát (nyugalmi helyzet) és a 4. ábrát (a működési helyzet) az A vezetékből jövő sűrített levegő a D szelep egy gyűrű hornyán az A, hengerbe jut. A B vezeték tehermentesítésénél a gyűrű-horony eltolódik és a vt szelep elzáródik. Ha csak egy B vezetéket alkalmazunk (1. az 5. ábrán a nyugalmi és a 6. ábrán a működési helyzetben) a vezetékből jövő sűrített levegő a I) differencziálszelep nagyobb alsó fölületére hat, ezt a szélső helyzetébe tolja és alkalmasan elhelyezett akadályokon a c1 furaton az Ax hengerbe megy. Ha a B vezetéket hirtelen tehermentesítjük, a •/> differencziálszelepet a differencziál-gyűrü fölületére ható sűrített levegő az ellenkező végállásába hajija, miáltal a v1 nyílás újból elzáródik. Ha a helyi At hengert el akarjuk hagyni és csak a B1 hengert akarjuk alkalmazni, a tolóajtóknál két vezeték szükséges, nevezetesen a B tehermentesítő vezeték és az A nyomóvezeték, melyhez a nyomó folya-