10671. lajstromszámú szabadalom • Gyorstüzelő lőfegyver
— 2 — Az A töltővályúban a B záródugattyú eltolható. A zárás a négy rl c2 c4 peczek által történik, melyek a kúpos dl <P d3 d* toldatoknak egyenes fölíiletei mögé becsappannak és a rúgónyomás hatása alatt álló két e e1 emeltyű segélyével kikapcsolhatók, ha a záródugattyút vissza akarjuk húzni. Ezen czélból bal vagyis a fegyvert alátámasztó kezünknek két ujjával az f f- billentyűkre nyomást gyakorolunk, mi által az emeltyűket forgáscsapjuk körül forgatjuk, úgy, hogy a rajtuk lévő peczkek kiemeltetnek. Ha már most a záródugattyút az ütőszögnek megfeszíttetése után visszahúzzuk, mely mozgás az x y z részek által határolta tik, akkor az az elsütött tölténynek üres hüvelyét a g töltény vonó segélyével kihúzza és az azután, minthogy a különben a töltővályú fenekére fekvő lövedék kilövetett, kihull, hogy a legközelebbi tölténynek adjon helyet. Úgy az ütőszögnek megfeszíttetése, valamint a záródugattyúnak visszahúzatása tehát egyenes irányú mozgással, minden forgatás nélkül történik. Ez által azt érjük el. hogy az egész kezelés, kezdve a tölténykeret fölillesztésétől az utolsó lövésig, a fegyver helyzetének megváltoztatása nélkül foganatosíttatik. A fegyver az 1. és 2. ábrákban kész állásban van föltüntetve; a 7. ábra az ütőszöget nyugalmi állásban, megfeszíttetlenül láttatja. A záródugattyúnak hengeres k főrésze az 1 ütőszögnek és az m iitőrúgónak befogadására szolgál. Az iitőszög, mely elől az ismeretes gyúszögben végződik, hátsó végével a le fogantyúrészbe van becsavaróIva, mely a C fogantyút hordja és mely a záródugattyú visszahúzásánál bekövetkezhető elfordulásában az o rúgó által (9. és 12. ábrák) van megakadályozva. Az i zárócsavarnak, valamint a p billentyűrúgónak, az r toldatnak és a q elcsattantó csapnak elrendezése közvetlenül a rajzból megérthető; látható, hogy az i zárócsavar az o l úgónak ütközőül szolgál és így a visszahúzás útját határolja, A jelen találmány tárgyát képező lőfegyver működési módja, miután annak főbb alkatrészeit ismertettük, könnyen megérthető és annak taglalásánál a fegyvernek lényegesebb mellékrészeit is le fogjuk írni. A tölténykeretet akkor illesztjük a 1) tárra, midőn a B záródugattyú az A töltővályúba teljesen be van tolva (3. ábra). Ezen állásban a B záródugattyúra erősített t ütköző, mely a táron elrendezett s? rugónak (3., 4. és 8. ábrák) rézsútos s1 toldatára van tolva, az ezen rúgó végén lévő ruganyos s tömböcskét a tárból kiemelten tartja, úgy hogy a legalsó töltény a tárba szabadon beeshetik. A második töltény az s tömböcskének magasságában a legalsóra támaszkodik. Ha már most a fegyvert a fönt említett módon megfeszítjük és a B záródugattyút visszahúzzuk, akkor a 1 ütköző azonnal a hátramozgás megkezdésekor az s1 toldatot szabadonbocsátja, mi által az s tömböcske a rúgó nyomása folytán a második töltényhez szoríttatik, úgy hogy az a tárban megtartatik. A legalsó töltény a záródugattyú visszahúzásakor ez utóbbin csúszik, míg eunek mellső vége alatta el nem húzatott, a mikor is a töltény a töltővályúba beesik. A visszahúzást gyorsan kell foganatosítani, hogy a töltény szabadon essék be a töltő vályúba. Ha már most az utóbbiba a záródugattyút visszatoljuk, akkor ezáltal a vályúban fekvő töltény előre löketik, a mikor is a mozgás végén a ruganyos g töltényvonó a tölténynek liátsó hornyába befekszik, a t ütköző a legközelebbi töltényt szabadon bocsátja és beejti, míg a c1 c2 cs cl peczkek ruganyosan becsappannak (2. és 3. ábrák). Az egyes részeknek ezen állásában a fegyer lövésre kész, mivel a q elcsattantó-csap is az u kengyelnek (5. és 10. ábrák) nyílásába betolódott, úgy hogy már csak a v billentyűt kell megnyomnunk a fegyver elsütése czéljából. A záródugattyúnak a fegyver újólagos töltése czéljából eszközölt visszahúzatásánál az imént leírt folyamat ismétlődik és az üres hüvely a töltővályú alsó nyílásán kiesik. Sajátságos még a fegyvernek bezárása is. Ez egyszerűen az által történik, hogy az egy csap körül forgatható w lemezkét (zárcsapót 1. ós 11. ábrák) 90°-al elforgatjuk, mi által az a billentyű mögé fekszik.