10552. lajstromszámú szabadalom • Mercerizáló eljárás és ennek kivitelére szolgáló készülék
- 2 -agyába kapcsolódnak és k kézikerék s l kúp-fogaskerék, valamint az állvány vízszintes C1 karjába ágyazott o tengelynek m és n kúp fogaskerekei közvetítésével ugyanazon irányú mozgást végeznek. Ezen elrendezés segélyével az alsó- és fölső hengernek ugyanazon oldalon lévő végei egymástól függetlenül ágyazhatok és egyik hengernek fölfelé való mozgatása a másiktól függetlenül eszközölhető. A hengerek szükséges forgatását most már a jelen kiviteli alaknál olyként eszközöljük, hogy a fölső b henger b1 csapjának toldatára p ékelt és q laza szíjkorongot helyezünk és ezt szíj segélyével forgásba hozzuk. Az alsó szilárdan ágyazott a hengert a transmisszió által hajtott b hengerről, vagy közvetve szíj vagy fogaskerék áttétel által hajthatjuk, vagy pedig közvetlenül a két hengerre helyezett és kifeszített motringok által. Lehet továbbá az alsó szilárdan ágyazott a hengert a transmisszió által hajtani és a mozgást erről a b hengerre az említett módon átvinni. A gőz bevezetését r cső eszközli, mely egy kiegyenlítő csöve't képezve r1 és r2 ágakra oszlik. Mindkét ág egy-egy s csőtoldathoz csatlakozik, mely az a1 , illetőleg b1 henger-csapok egyikének tengelyirányú furatába helyezett t hengerrel állandóan összeköttetésben áll. Ezen t1 és t2 furatokkal ellátott t hengereket u tömítő-szeleneze segélyével tömítjük (3. ábra). /1 furat, valamint s csőtoldat, •s1 furata egymással állandóan közlekednek, úgyszintén i2 furat az s csőtoldat s2 furatával. t1 furat közvetlenül a b1 csap belső üregébe torkolik, míg t* furat mindkét végén nyilt v csővel van ellátva, mely az a és b hengerek belső üregének legmélyebb pontjához vezet (1. ábra). Föltéve, hogy v cső szilárdan áll, a hengerekbe vezetett gőzből keletkező lecsapódó víz a gőz nyomása következtében a hengerből kiszoríttatik és az s csőtoldat s* furatához csatlakozó w csövön keresztül (3. ábra) egy gyűjtőbe vezettetik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Merczerizáló eljárás az által jellemezve, hogy a fonalak motringok alakjában impregnálás után szárított állapotban melegítés közben kinyújtatnak a fonalnak fény kölcsönzés czéljából. 2. Az 1. pontban igényelt eljárás keresztülvitelére, nyújtására és körülvezetésére, a motringok egyidejű szárítására szolgáló gép, jellemezve a gőz bevezetését, illetőleg kivezetését eszközlő r r1 s2 s í1 , illetőleg v P w vezetékekkel fölszerelt egymással párhuzamos a és b hengerek (1. és 2. ábra) által, melyek egyike p q szíjkorongokkal bír, és melyek közül az alsó a hengert a vízszintes C1 állványkarnak szilárdan álló c c1 csapágyai hordják, míg a fölső b henger tengelyéhez képest a C1 állványkarnak r2 c*(1. és 2. ábra), továbbá cs cs (1. és 4. ábra) vezetékeiben keresztben eltolható <1 és e csapágyakba van 4gyazva, melyek az elforgásukban meggátolt f és g csavarorsókkal bírnak, msly utóbbiak számára csavaranyául a (klinomh) áttétel h és i fogaskerekei szolgálnak. (1 rajzlap melléklettel.) IV.il.-m rtj/vcnyluisusá^ nyomdája Hu iapcsL n