10369. lajstromszámú szabadalom • Újítás betűszétosztó gépeken
- 8 — lyek a sorban térzőkre akadtak, kiakasztja és működő mozgásba hozza (1 6. ábra), vagyis a wR rúgó által előidézett mozgást folytatja, úgy hogy a térzők a sorból kiesnek. Az x ellenőrzőlapot az x1 tárcsa előre hajtja, úgy hogy a kivetők addig maradnak veszteg. míg a tl dugattyú mozgása tart, vagyis míg a betűk a W1 csatorna hosszában előre mozognak. Ennélfogva az egyes alkatrészek egymást működésükben nem zavarják. A sor azon helyein, hol nincsenek térzők, a wa tapintók a betűk végeire támaszkodnak. ennélfogva oly helyzetben maradnak, melyben őket a lengő X kar nem éri el. A térzőktől és négyzetektől ily módon megszabadított betűsorok egy a szétosztódobhoz csuklósan odaerősített i1 betűcsatornába lesznek szállítva. A csatornák fölső vége a csatornának leereszkedésekor a W7 kivágásban, a W tartó kibocsátó nyílásánál fekszik és így a Wl csatorna folytatását képezi, úgy hogy a t1 hajtó a betűket ezen csatornába is áttolja. Mihelyt tehát egy betűcsatorna megtelt, időnkint a térző- és négyzetszétosztó megállíttatik és a •/l dob forgásba hozatik, míg egy új I1 betűcsatorna oly állásba jön. hogy a W1 csatornából jövő betűket fölvehesse. Ezen művelet lefolyhat a szétosztógép működésének megszakítása nélkül. Az i1 csatornából a betűk az /' csatornába jutnak, melyben a betűk befelé néznek és fölfelé fordított fejjel jutnak a Cl tartályba, a mint az már föntebb le lett írva. Midőn a szétosztógépnek egy csatornája kiürül, a fölső j1 zár megemeltetik és a .Jl dob mozgásba jön. úgy hogy az üres i csatorna fölötti iL csatorna közlekedik a W csatornával és újból megtöltetik szétosztandó anyaggal. Világos tehát, hogy a szétosztódob csatornái is megtölthetők, mi alatt a szétosztás szakadatlanul folyik, a mi az eddigelé ismert hengeres szétosztógépekkel el nem érhető és a mi gyakorlatilag nagy előnyt képvisel. A csatornák alján lévő azon betűk, melyeknek jele a próbalemezkéével megegyezik. a Dx kivágáson átesnek azon tartályokba. melyek a szétosztott betűket a hengerben a szét nem osztottaktól elkülönítik í és a szedésre készen egy szedőgépbe szállítják. A D tárcsát, valamint ennek tartóját, továbbá a mozgó tartályokat és hajtókat mind az Ol kilincs hozza forgásba. Midőn a próbalemezkéket a kilincs egy foggal tovább forgatta, egy dörzsfék jön működésbe, mely a mozgásban lévő alkatrészek eleven erejét fölemészti, úgy hogy az L retesz a K1 kivágásba lép. mi által az összes próbalemezkék pontosan beállíttatnak az 1 szétosztódobhoz. Ha a betűsor hossza kisebb a csónak szélességénél, akkor a sorokhoz Sa térzőket rakunk (22. ábra), míg a csónak teljes szélessége ki nincs töltve. Jelen találmány főelőnyei a következők: 1. A térzőknek a tulajdonképeni betűk szétosztása előtt való kiszedése, a mi az eddigelé készült betüszétosztóknál még nem lett alkalmazva. 2. Egy sarnirral odaerősített csatornának alkalmazása a szétosztódob megtöltésére. 3. A ritkítok eltávolítására szolgáló gépezet. 4. Az álló szétosztodob a forgó próbalemezkékkel. 5. Különböző nagyságú betűknek egyidejűleg eszközölhető szétosztása. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Betü-szétosztó gép, jellemezve a függélyes i csatornákkal bíró l betűdob által, melynek csatornái fölfelé csuklósan odaerősített, lecsukható i1 csatornákban folytatódnak, alúl pedig egy időszakonkint tovább forgó d1 próbalemezkékkel és D1 kivágásokkal ellátott gyűrűvel lesznek elzárva, melyben a betűk a kivágásokon való átesés után E kidobók által az ernyősen elrendezett, lejtős O gyűjtőcsatornába szállíttatnak, az egész kapcsolatban a szétosztódob mellett elrendezett sorosztóval, mely egy a sorok fölvételére szolgáló S2 csónakból áll s ebben a ritkítóvonalak a betűk közül fölfelé kihúzatnak és a sorok egymástól elkiilöníttetnek, a mennyiben a csónak fenekén lévő s1 nyíláson át leszoríttatnak