10312. lajstromszámú szabadalom • Automatikus átkapcsoló telefon-hálózatokhoz
- 13 -íiz A4 elektromágnest kapcsolhassuk a vonalba, mely a számlálómű kerekeinek forgását idézi elő. 3. Az 1. alatt védett autonomatikus átkapcsolónál egy az előfizetőknél fölállított számláló alkalmazása, mely lehetővé teszi, hogy a bekapcsolt kocsit azon Ií rúd fölött állítsuk meg. mely az illető fölhívott előfizetőhöz •artozik, jellemezve a forgatható Cx karokkal fölszerelt AAj1 A5 1 1 kerekek által, melyek karjait a megfelelő rovátkákba állítva a fölhívott előfizető számát állíthatjuk be és melyeknek karjai a kerekeknek a //3 kocsi által létesített áramok által előidézett forgásában részt vesznek és Hs kocsi további mozgását akkor, mikor a 6', karok a nyugalmi helyzetbe tértek vissza, megszüntetik. 4. Az 1. alatt védett automatikus átkapcsolónál egy I) kommutátor, mely a 1 központon van elhelyezve és melyhez az egyik vonaldrót a D1 1 karnál, a másik az az E E1 elektromágnesek közvetítésével csatlakozik és melynek jelzett karját egy kilincses kerék indítja forgásnak, jellemezve az által, hogy az alaplemezén két fémből készült gyűrű van elhelyezve, melyek közül az egyik Dx az E1 elektromágnessel van kapcsolva, a másik pedig annyi Dx D2 A szektorra osztva, ahány csoportot képeztünk az előfizetőkből, mely szektorok mindegyike két egymástól szigetelt dx m n p lemezből készül és eme lemezek közül az egyik. dx a pozitív E elektro mágneshez, a másik, m n /> a H: . kocsi mozgását előidéző //2 elektromágneshez van kapcsolva, jellemezve továbbá az által, hogy a különböző Z>, D2 I)s szektorok egymástól szigetelve vannak és hogy a D1 1 kar e c1 kefékkel van ellátva, melyek közül a vonalhoz kapcsolt e kefe a szektorokon, a másik a vonaltól szigetelt e1 kefe pedig a D1 gyűrűn és a szektorok egy részén súrlódik. 5. Az 1. alatt védett automatikus átkapcsolónál a D kommutátorok 1\ Z>a D3 szektoraival kapcsolt kocsirendszerek, jellemezve egy /<2 elektromágnes hatása alatt álló h1 1 A11 1 fogaskerék rendszer által, mely a H1 1 tengelyre eltolhatóan van szerelve és annak forgásában részt vesz, melynek egyik vagy másik h11 vagy h11 1 kereke a harmadik hx kerékkel hozható kapcsolatba, mely kerék a kocsi hajtására szolgáló csavarorsóra van szerelve, míg a kocsi maga egy csavarházat képez, mely a K rudak* fölött mozog, ezeket az 72 karjával lenyomja, a kocsi elhaladása után pedig ismét fölemelkedni engedi, egy i kefével van ellátva, mely a kocsi elmozdulása közben a rudak számával egyező fémes kontaktuslemezek fölött mozog és ezekkel érintkezve — egy az előfizető állomásán fölállított számláló működtetésére szolg iló Aá elektromágnest gerjesztő — áramot fejlesztő 7X telep áramkörét zárja. (3 rajzlap melléklettel.) fftllaa részvénytársaság nyomdája Budapesten