10065. lajstromszámú szabadalom • Fűtőkészülék folyékony szénhydrogénekkel táplált üzem számára
— 2 — felületükön fölmelegítetnek, elég magas hőmérsékre melegíttetett föl, hogy az A tartályból jövő vizet gőzösítse, akkor a P csapot elzárjuk, az S csapot pedig megnyitjuk. Az A tartályból jövő víz az FT vezetékeken keresztül az E csőkígyóba jut, a hol az a magas hőmérsékre hevített csőfalakkal érintkezve azonnal gőzösíttetik. A keletkezett gőz ff-nél kiáramlik és a H tartályba jut, melyből a gőz l/-nél a permetezőbe tódul. Mint hogy az N csap nyitva áll, a szénhydrogén és gőz keveréke iü-nél finoman elosztott köd alakjában áramlik ki, mely hasonló ahhoz, mely, mint említettük, a készülék működésbe hozatalára szolgáló levegő és szénhydrogén keverékéből keletkezett. Az i?-nél keletkező láng az E csőkígyó által bezárt térbe hatol, mely E cső ez által elég nagy hőmérsékleten tartatik meg, hogy a permetézésre szükséges vízmennyiséget gőzösíthesse. Az intenzív láng, mely a kígyós cső menetei által bezárt térből kilép, bármely készülék főlhevítésére alkalmazható. A leírt fűtőkészülék ezenkívül oly berendezéssel van ellátva, hogy az üzemet valamely más, a keverék permetezésére alkalmas eszközzel vagy szerkezettel is lehetővé tegyük. Ezen czélból az U tartalékcsap van elrendezve, melyen át valamely nem az A tartályból jövő tetszőleges permetezett közeget, pl. levegőt, gőzt stb. vezethetünk a T csőbe és az E csőkígyóba. Ezen esetben a működésen kívül lévő A tartályt P és S csapok elállítása által elzárjuk. SZABADALMI IGÉNYEK. Fűtó-készűléknél folyékony szénhydrogénnel táplált űzem számára. 1. Egy tetszőleges alakú, vizet és komprimált levegőt tartalmazó A tartály és egy gőzösítő és permetező EL készülék, melyben az A tartályból jövő víz gőzösített és elégetendő szénhydrogént tartalmazó 1 tartályból jővő égési anyaggal együtt finoman elosztatik. 2. Berendezés az 1. alatt jellemzett fűtőkészüléknek működésbe hozatalára, jellemezve egy OM vezeték által, mely az A tartályból, az L permetezőbe komprimált levegőt vezet, hogy a szénhydrogént mindaddig permetezhesse, míg azE gözösítő-készűlék az L permetezőből jövő láng által eléggé föl van hevítve, hogy az A tartályból jövő vizet gőzösítse. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten