10050. lajstromszámú szabadalom • Üvegfúvó gép

mazva, mely a 78 csiga vezetésére szolgál. Eme csigák a 79 formatartó alsó lapján vannak alkalmazva. A formatartó a 80 aggyal csuklós kapcsolatban áll, ennek rövid, vele egy darabból 'öntött karja a formatartó elhelyezésére szolgál és a karon átmenő csapszög segélyével van a kellő helyzetben biztosítva. Ennek következtében a forma­tartó lengésnek indulhat és ez azt idézi elő. hogy a formatartó a lefelé görbített sín mentén futhat és időnként a 74 víztar­tályba merülhet. Az egyes formatartókon alkalmazott csiga a keringés közben a 77 sín hatása következtében forgásnak indul, ezt a 82 kúpkerék a forma tengely alatt alkalmazott 83 kúpkerékre viszi át. ez utóbbi pedig egy tengely segélyével a forma fene­két képező koronggal áll kapcsolatban. A korong forgása következtében a formában fúvatott üvegtárgy talpa kellő simaságot nyer. A formák automatikusan nyitódnak és záródnak, a nyítódás az alatt megy végbe, mi alatt a forma a hűtőtartályba^ merül. Ekkor a 92 rúgó hat, mely egyik végével a C tengelyen megerősített 94 gyűrű 93 peczkéhez van kötve, míg másik vége a 86 tuskó 85/a peczkével van kapcsolva. Az utóbbi a formatartó 87 és 88 karjai között eltolható tolóka, melyet a 91 kengyelrész­szel rúgalmasan tett 89 tagok kapcsolnak csuklósan a két, a 90 csap körül forgat­ható formapofával. A 92 rúgó hatása követ­keztében a formatartón alkalmazott 85 csigák a szívalakú 84 korong kerületével érintkez­nek, mely azonkívül oly módon van alakítva, hogy a formatartó a hűtőtartályba lemerül­het. A 86 tuskónak a C főtengely felé való eltolódása a forma kinyitását idézi elő. A záró­dást ugyancsak a 84 korong külső kerületén futó 85 csiga idézi elő, a formát a zárt helyzetben a 92 rúgók biztosítják. A forma végleges záródását kényszermozgásszerűen a 84* darab idézi elő, mely a 75 lemezen a 7. ábrán látható helyzetben helyezendő el és mely a 85 fölfutó csigára hat. A 89 tagoknak 91 rúgós kengyellel való ellátásá­nak az a czélja. hogy az igénybevételt a forma zárásánál kiegyenlítse. Az eddig szer­kesztett ilynemű formáknál ugyanis azt tapasztaltuk, hogy ha a forma oldalain több­kevesebb megolvadt üveg rakódott le, a különböző részek a forma zárásánál kedve­zőtlenül vannak igénybe véve es igen gyak­ran eltörnek. A 89 tagok rúgalmasak lévén, a forma záródását és összenyomódását a nél­kül teszik lehetővé, hogy túlságos nyomás léphetne föl. A részek legczélszerűbben ki­lágyított aczélból készülhetnek. A 92 rúgók a rúgalmassági erő iránya következtében a formatartót ismét a vízszin­tes helyzetbe viszik vissza, ha a forma a víztartályból kiemelkedik. A bevezetőleg jelzett beállító-készülék lehetővé teszi, hogy a 67 korongot kiemel­jük, ha ez valamely oknál fogva szükséges­nek látszik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Üvegfúvógép forgatható fúvócsőtartóval, melynek tengelye függélyes irányban beállítható és mely légbevezető csövek­kel bíró M tartófejjel, továbbá S S1 tartókereszttel és lengő karokon meg­erősített TL formákkal van ellátva, mi­közben a légvezetékkel kapcsolatban álló üreges 12 tengelyek, melyek a fúvó­csövek fölső végével hozhatók kapcso­latba, változtatható sebességgel forgat­hatók, daczára annak, hogy a fúvócső­tartó egyenletes sebességgel forog, mennyiben az E hajtókerék és a láncz­kerék között a 12 tengelyek forgatására szolgáló váltókerekek bekapcsolhatók legyenek, míg a légbevezetés megváltoz­tatására egy korong szolgál. 2. Az 1. alatt védett üvegfúvógépnel a 42 emelő alkalmazása, melyet egy L exczen­ter-korong működtet a forgóállvány kör­forgása közben, és melynek külső végén a 12 fúvóka van megerősítve, mi által az utóbbi abban a pillanatban emeltetik föl melyben a fúvócsövek eltávolítandók. illetve kiváltandók. 3. Az 1. alatt védett üvegfúvó - gépeknél az 56 légátereszek alkalmazása, melyek a 12 tengelyek felé vezetnek és melyek az 57 dugattyú-tolattyúk hatása alatt állanak, a mennyiben ezek működtetésére

Next

/
Oldalképek
Tartalom