9994. lajstromszámú szabadalom • Hydroszatikus kőfűrész
vízbe, ennélfogva a szükséges mozgékonyságot meg is tartja, a végre, hogy a keretet a kifűrészelt barázda elért mélységének megfelelően siilyesztliesse, úgy hogy a minden egyes lengésnek, tehát egy aránylag jelentékeny időköznek megfelelő munkahatás nem szorítkozik az A pontban bekövetkező érintkezés igen rövid idejére, mint ez a fűrészkeret eddigi berendezéseinél volt tapasztalható (2. ábra), hanem a munkahatás új berendezésünknél lényegesen megnagyobbodik a B C vonalon. Az esetben, ha a h súly nem merülne a víz alá. a hajtórúd gyors mozgása, valamint a fűrészlapok érintkezése a készülék helyes működésének rovására, gyakori ugrásszerű lökéseket okoznak, holott berendezésünknél a hajtórúd hirtelen mozgása és a fűrészlapok érintkezése által okozott hatást a víz hárítja el, mely a h súly ruganyosságát engedi érvényre juttatni, amennyiben ugyanis a súly két ellenirányú vízáram közt mozog. Az itt elmondott állítás megérthetése czéljából tekintetbe kell venni, hogy ellenirányú vízáram alatt azt értjük, hogy egyrészt a súly fölött lévő vízrétegek igyekeznek lefelé haladni, másrészt pedig, hogy oly ellenáram keletkezik, mely a súly alatt lévő vízrészeket hozza mozgásba. Mihelyt a kő szét van fűrészelve, a j kibocsátócsapot fölnyitjuk, a végre, hogy a fűrészeket fölemeltessük azon túlsúly segélyével, melyet a h súly a vízből való kiemelkedése folytán nyer. A g csiga, melyen a h súly kötele fut, szükség esetén J súllyal ellátott k fékkel szerelhető föl. Berendezésünk alak, anyag és méretek tekintetében változtatható a nélkül, hogy ez találmányunk lényegére befolyást gyakorolna. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés kő- vagy márványfűrészeknél a fűrészkeret automatikus és folytonos sülyedésének hydrostatikus nyomás által való szabályozására az által jellemezve, hogy a fűrészkeret csigák által vezetett köteleken függ, melyeket egy d dob oly módon működtet, hogy a keretnek az ugyancsak >iz t dobon megerősített kötélen függő h súly által előidézett fölvagy lefelé való mozgását oly módon szabályozza vagy teszi egyenletessé, hogy a h ellensúly egy vízzel telt, fölül nyitott i tartályba függ, úgy, hogy a súly és a víz ellennyomása a fürészkeret szabályos mozgását idézze elő. (1 rajzlap melléklettel.) l'allas részvénytársaság nyomdája Budapesten.