9716. lajstromszámú szabadalom • Villamos bromchlorür elem
— 3 — oldva. A telep ily módon tehát teljesen regenerálódik. Ha ugyanezt a 2. ábrán látható elemen végezzük, a regenerálódás itt is épp úgy megy végbe, mint előbb, de a telep megszakított áramkörnél a regenerálás után sem fog zinket fogyasztani. Ekkor az R csapot zárjuk és nyitjuk az R2 csapot. A töltőáram hatása alatt a zink a negatív elektródán válik le, a chlor pedig a brommal egyesül, mint azt leírtam. Hogy az így keletkezett bromchlorürt a fölső C B tartályba lehessen vezetni, az A B tartályt fokozatosan melegítem, míg a bromchlorür nem fon- és gőz alakjában a 7'2 T* csövön a fölső tartályba nem jut, hol lecsapódik. A lecsapódás siettetésére ezt a fölső tartályt valami úton hűteni lehet. Ha ily külön bromchlorür-tartályt alkalmazok, akkor több elemnek közös tartálya lehet. Ha az elektródákat oly módon helyezem el, hogy azok, mint az 1. és 2. ábrán, egymással párhuzamosak legyenek, a töltőáramot megfelelően szabályozni kell, mert csak ebben az esetben fog a zink homogén rétegben leválni. Azonban abban az esetben, ha az elem gyorsan regenerálandó, a 8. ábrán látható berendezés használható. Ez az elem, (mely külön bromchlorür-tartály nélkül is alkalmazható) a negatív Z elektróda az A H tartály fenekén van alkalmazva, egy zinkkorongból áll, mely elég vastag arra, hogy még akkor is. ha a zink legnagyobb része zinkchlorürré alakult egy oly vastagságú réteg maradjon hátra, mely az elektrolysisnél fejlődő zink lerakodását lehetővé teszi. A positiv P elektróda platinával bevont ezüstből készülhet, és oly közel van a Z elektródához elhelyezve, a mily közel csak lehet, továbbá az E E vezetőrudakkal van ellátva. A szigetelés biztossá tételére szigetelőből készült III köztartók alkalmazhatók. Alkalmas helyen egy aszbeszttel vagy más szigetelővel bélelt K hasítékot alkalmazunk, és nem vezetjük át az E E sarkot. Igen czélszerű ennél a szerkezetnél a lemez átmérőjét nagyobbítani és vastagságát csökkenteni. Az AB tartály belül porczellánnal vagy üveggel is bélelhető. De még czélszerűbb erre a czélra valamely, a chlornak ellentálló fémet alkalmazni, vagy pedig az edényt egyszerűen zinkkel burkolni, mely zinkréteg elég vastag arra, hogy az elem kimerülésénél se fogyjon teljesen el. Ekkor maga az A B edény képezi a negatív elektródát, úgy hogy az E E sarkok teljesen elmaradhatnak, és a drótok közvetlenül az edény falához kapcsolhatók. Ez a berendezés a zink leválását szabályossá teszi, és a zink a nagyobb áramsűrűség következtében főleg a tartály fenekére fog lerakódni. Épp úgy lehet az edény oldalfalát is hasznosítani mint negativ elektródát, ha az edényben platinával bevont ezüst hengert helyezünk el, mely az edény negativ elektróda gyanánt szereplő oldalfalához lehető közel van és a folyadék keringésének megkönnyítésére hasítékokkal van ellátva. Ebben az esetben az alsó edényt egy mélyedéssel látom el, melyben a brom összegyűlhet, nehogy az elektródával érintkezésbe jusson. Teljesen függetlenné lesz a zink leválása az áram sűrűségétől, ha a zinksarkot egy lyukacsos szigetelő anyagból, pl. asztbesztből, porczellánból készült zárt, lapos edényben helyezzük el. Ekkor a töltőáram hatása alatt a zink a lyukacsos edény belsejében regenerálódik, még pedig a kathóda maradékán. Ebben az esetben tökéletesen mellékes, hogy a levált zink a kathódához jól tapadjon, minthogy bármily alakban válik is a zink le, a lyukacsos edény a kathóda alakját mindig megtartja. Az ily kathódák alakja igen állandó, künösen akkor, ha az edényt hasonló anyagból készült födéllel vagy egy zinklemezzel födjük le, melyet valamely zománczanyaggal ragasztunk az edényre. Ezeknél a porozus edényeknél azok a hátrányok, melyek nem oldható sók esetében föllépnek, elmaradnak. Az általam szerkesztett elektródák előnyei a következők:
