9644. lajstromszámú szabadalom • Öblítő szekrény klozettek számára
látva, melyeken át a víz a szelep kinyitása közben a szekrényből kifolyik. A c résznek biztos és laza vezetése czéljából egy bayonette-zárlatot alkalmazunk, mely a c résznek vezetékéből a láncz erős meghúzása következtében való kiugrását megakadályozza. A c részhez van ugyanis az m szög erősítve, mely az n nyílásba tolatik. Ha azután a g g1 szeleptestet elforgatjuk, úgy megakadályozza a szög azt, hogy a c rész a szelep fölemelt állásában, vezetékébal ki ugorjék.' Azonkívül egy C úszószelep van elrendezve, melynek lényege abban áll, hogy a p szelepülőke kemény gummi, horgany vagy más ilynemű anyagból készül és könnyebb kicserélhetősége végett az o tokban^gy r csavaranyaburok segítségével van odaerősítve. Az o tokban van a közönséges kónikus nyílással ellátott p szelepház alkalmazva. A g hengeres szelep szintén kemény gummi, horgany vagy más, savnak ellentálló anyagtól készülhet. A t pont körül forgó M úszó úgy befolyásolja a C szelepet, hogy akkor nyílik meg, ha a víz az A szekrényben egy bizonyos magasságra jutott. Ha a víz helyett más folyadékot vezetünk a készülékbe, pl. tisztításkor, akkor elkerüljük azt, hogy a szelepet az oxydáczió megtámadja. Egy további lényeges előny az, hogy a szelepülőke mindenkor minden különös nehézség nélkül kicserélhető. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Öblítőszekrény klozetek és ilyneműek részére, jellemezve egy az A öblítőszekrényben elrendezett B szelep által, mely a c és d részek segítségével a g g\ tokban kettős vezetést nyer és melynél a d tok tegítségével a c részre erősített f tömítőgyűrű és az i félgyűrűvel ellátott tömítési hely között a levegő összeszoríttatik, úgy hogy légpárna gyanánt szerepel, melynél továbbá egy m szög által bayonette-zárlatot létesíthetünk, úgy hogy egyrészt a tömítés rugalmasságát növeljük és a ferde fölfekvést megakadályozzuk, másrészt pedig a c résznek a g1 részből való kiugrását megakadályozzuk. 2. Az 1. igénypontban leírt öblítőszekrényen egy C uszószelep elrendezése, jellemezve az által, hogy a kemény gumiuiból, horganyból vagy más, savnak ellentálló anyagból előállított p szelepülőke könnyebb kicserélhetősége végett az o szelepházban egy az ülőkét körülvevő >• csavaranya segítségével van megerősítve. (2 rajzlap melléklettel.) - II <-Aí 1-KSiA'fcNYTÁRSAS N YO MDMA BUDAPESTEN