9524. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék növényi rostanyagok merczerizálására ez utóbbiak összezsugorodásának elkerülésével
— 2 -hengerből áll, melyeket a b vályúban akként ágyazunk, hogy azokat könnyen kiemelhessük. úgy hogy ezen hengereken a c motringokat kényelmes módon kifeszíthessük. A két henger egyikét, az a1 hengert az a2 csavarok segélyével vagy bármely más ismeretes módon párhúzamosan elállíthatjuk, hogy ezáltal a motringokat a kívánt mérvben kifeszíthessük, illetve hogy a motringokat a műtét közben a kívánt feszültségben megtarthassuk. Miután az egyszerűen szapult vagy kifőzött fonadékot gondosan kiterítettük és lehetőleg erősen kifeszítettük, azt a mercerizálási oldat vegyi hatásának vetjük alá. Ezen oldat a d tartályból az e csövön keresztül folyik le. A fölös oldat az f vályúnak egy rekeszfala által képezett egyik szakaszában gyűl össze, melyből azt valamely alkalmas tartályba vezethetjük. Az a hengert alkalmas transzmisszió segélyével forgásba hozzuk és ez által a fonadéknak lassú és folytonos tovamozgását eredményezzük, úgy hogy a fonadéknak összes részei a d tartályból jövő folyadéksugár behatásának fokozatosan alávettetnek. Miután a kifeszített motringokat a mercerizáló folyadék behatásának elég hosszú időn át kitettük, a g csapot elzárjuk. A fonadék rostja már most nem rövidül többé, tehát az annak kölcsönzött feszültséget rögtön beszüntethetjük, hogy aztán a Mercer-féle folyamat szerint a mosást és a neutralizácziót tetszőleges ismert módon foganatosítsuk. A mosás tetszőleges külön kádban vagy tartályban történhetik, úgy hogy a fönt ismertetett mercerizáló készüléket mindig friss adagok kezelésére használhatjuk. A mennyiben kívánatos, a rostanyagnak előmosását magában a mercerizálásra használt tartályban is végezhetjük, hogy a maró folyadéknak legnagyobb részét a mercerizált anyagokból már ott eltávolítsuk és a következő kezelést megkönnyítsük. Ezen czélra a mercerizáló kád fölött egy másik, vízzel töltött d1 tartályt rendezünk el, melyből a vizet a g1 csappal ellátott cl csövön keresztül a fonadékra folyasztjuk; a fölös vizet a mercerizáló tartály alatt elrendezett gyűjtő kádnak másik f1 szakaszában gyűjtjük össze, miután, a mint az a rajzban látható, a kádnak átfektethető válaszfalát megfelelően befektettük. A gyűjtőkádból a vizet tetszés szerint befolyaszthatjuk, vagy egy másik tartályba vezethetjük. Magától értetődik, hogy a fonadékot, pl. a fonalakat mosás után a szokásos módon, valamely neutralizáló folyadékkal kezelhetjük. Ha az előmosást a mercerizáló kádon kívül végezzük, akkor úgy a d1 víztartály, mint a gyűjtőkád f1 rekeszének elrendezése is fölösleges. Az alkalikus vagy a savas folyadékkal itatott rostanyagoknak kezelése ezen esetben is előnyösebb, mint az eddig szokásos eljárásoknál, minthogy a rostos anyagokat tartó a a1 hengerek könnyen kiemelhetők és a rostanyaggal együtt a mosó vízbe áthelyezhetők, a nélkül, hogy az árút érintenünk kellene. Könnyen belátható, hogy a fönt leírt mercerizáló készüléket különféleképen módosíthatjuk, a nélkül, hogy ezáltal a jelen találmány lényegét érintenők, mely a kezelendő rostos anyag lehető legnagyobb feszültségének előidézésében és biztosításában áll. így lehetne pl. a két d d1 tartályt elhagyni és a mercerizáló folyadékot, valamint a mosó vizet meghatározott időközökben közönséges módon a b szekrénybe vezetni és abból eltávolítani. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás növényi, rostos anyagok mercerizálására, jellemezve az által, hogy a kezelendő rostos anyagokat (fonadékokat, szöveteket és efféléket), erősen kifeszített állapotban vetjük alá a mercerizáló folyadék behatásának, hogy ez által az említett anyagoknak későbbi összezsugorodását vagy összehúzódását elkerüljük, a hol is a tulajdonképeni mercerizáló folyamatot követő mosást és neutralizácziót ismert módon vagy külön tartályokban végzük, vagy a mercerizált rostos anyagokat a mercerizáló kádból