9515. lajstromszámú szabadalom • Szállítható készülék folyadékok kimérésére
ürítve, és a dugattyú a fenéken van, az újra töltés úgy történik, hogy a folyadék a H csapon keresztül beszoríttatik, hogy ez által a légköri levegővel érintkezésbe ne jöjjön; a működés ez után újból megkezdődhetik. Hogy az II bevezető- vagy nyomócsőből az edény töltése után netán benne levő levegőt el lehessen távolítani, az L kieresztőszelep van alkalmazva. Miután át nem látszó anyagból készült edényeknél szükséges tudni, mennyi folyadék lett már kimérve, illetőleg lecsapolva, a henger fölső részén A mutatószerkezet van elrendezve. Ez áll Ol nyílásból (szemlyuk), mely mögött hajlítható szalag van, mely hasonlóképen, mint a szalagmértékeknél, egy csigára van föltekerve, mely egy skálán a dugattyú állását és egyszersmind a hengerben levő folyadék tartalmát megjelöli. A dugattyú fölnyomulásakor a szalag önműködőlég fölcsavarodik, míg annak lefelé haladásakor a szalag a dugattyú által ismét lecsavaroltatik. Azon esetben, ha a készülékben erősen erjedő folyadékok vannak, melyek a dugattyút rendes állásán még túl nyomják a rúgó szorítása által, a készülék oldalfalán S biztosítónyílás Van elrendezve, melyen keresztül ez esetben a folyadék kifolyhat. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szállítható készülék folyadékok kimérésére, jellemezve rúgós hatás alatt álló, közvetlen a folyadékra nyomást gyakoroló K dugattyú által. 2. Az 1. alatt igényelt szállítható készülék folyadékok kimérésére, jellemezve a K dugattyúra elrendezett, annak legmagasabb állásakor a födőn levő 0 nyílás által hozzáférhetővé tehető L kieresztőszelep által. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt szállítható készülék folyadékok kimérésére, jellemezve a henger falában a K dugattyú legmagasabb állása fölött lévő S biztosítószelep által. 4. Az 1—3. alatt igényelt szállítható készülék folyadékok kimérésére, jellemezve a K dugattyú által befolyásolt O1 szemlyukon át megfigyelhető A mutatószerkezet által. 5. Az 1—4. alatt igényelt szállítható készülék folyadékok kimérésére, jellemezve az által, hogy a készülék töltése a folyadéknak a H csapon keresztül való leszorítása által történik. * (1 rajzlap melléklettel.) Pitllas részvénytársaság nyomdája Budapesten