9393. lajstromszámú szabadalom • Önműködő gyújtókészülék gázlángzók számára
s sülyed, míg egyidejűleg a belső, a d1 toldat által képezett kamrában emelkedik. Ezáltal az s úszó és a vele összekötött g harang is emelkedik, miáltal a gáz szabadon ömölhetik a födélen elrendezett b égőhöz. A b égő mellett kis/1 láng van elrendezve, melyet a készülék alatt elágazó n csőből táplálunk, és a mely láng a b égőből kiömlő gáz meggyújtása végett folyton ég. Az s úszónak különböző állása, illetőleg a g harang vagy golyós szeleptől való távolsága szerint a folyadéknak egyenlő magas állása mellett ennek megfelelően különböző nagy nyomást kell alkalmazni, hogy a folyadékot az úszóig emeljük, és így a szelepet nyithassuk, és ezáltal a készüléket különböző időben eszközlendő meggyújtás czéljából szabályozhassuk. A nyomás csökkentése által az ellenkező hatást érjük el, a záró folyadék sülyed a belső kamrában, vele az úszó, és az ezzel összekötött harangszelep is lesülyed, mi által a gázbeömlés elzáratik és a láng elalszik. A jelen esetben a külső és belső kamra keresztmetszetei úgy aránylanak egymáshoz, mint 1:4, úgy hogy míg a külső kamra folyadékfölszíne 1 mm.-rel sülyed, addig a belső kamra folyadékfölszíne 4 mm.-rel emelkedik. A készülék működésének főrésze tehát az s úszót tartalmazó belső kamrában megy végbe. A keresztmetszetek természetesen más arányban is alkalmazhatók. Állandó nyomás létesítésére h úezóharanggal ellátott h1 tartály használható, hasonlóan mint a gáztartóknál (1. és 2. ábra)h úszóharang csigákon átvezetett p1 ellensúllyal van ellátva, h harangnak p súlyokkal való megterhelése által a nyomás tetszőleges mértékben növelhető, viszont az ellensúlyt terhelve, a nyomást tetszőlegesen kisebbítjük. Ezen tartályt a készülékkel egy megfelelő o csővezeték köti össze, mely utóbbi a nyomás megállapítása czéljából m manométerrel van ellátva. SZABADALMI IGÉNY. Önműködő gyújtókészűlék gázlángok számára, jellemezve két, egymás között higannyal elzárt a tok és az ennek d födeléből lenyúló d1 hüvely által képezett kamra által, melyek közül a külsőbe, az e cső segélyével bizonyos meghatározott nyomást létesítve, a belső dx hüvely által képezett kamrában elhelyezett, és a kívánt nyomásnak megfelelően állítható S úszó a vele összekötött és a gázvezető csövet elzáró g harangszelepet kinyitja, úgy hogy a gáz a b csőből kiömölvén, az a mellett alkalmazott f gyújtóláng által meggyújtatik. (1 rajzlap melléklettel.) Fallas részvénytársaság nyomdája Budapesten