9270. lajstromszámú szabadalom • Hydraulikus szerszámgépek automatikusan változó mozgásiránnyal
— 2 — Ha az o dugattyút az l csövön át bevezetett víz lefelé nyomja, először a q csatornát fogja a lefelé mozgó p dugattyú elzárni. Ezután az s s1 ollólemezek mozgásának befejeztével a két r és t csatorna a px szűkületen át egymással kapcsolatban jön. Ezután a nyomás alatt álló vizet a g csőből az t r csatornákon az i dugattyú elé vezetjük. Ez a dugattyú most az ellenkező irányban tolódik el, a mennyiben a dugattyú mögött levő vizet az l le csövekbe nyomja, mi minden nagyobb ellenállás nélkül történhetik, mert a metszés be van fejezve és a gép munkát nem végez. Minthogy a g csőben úgy az i dugattyú előtt, mint a dugattyú mögött nyomás alatt álló víz van, a dugattyú a föntebb leírt mozgást igen természetesen csak akkor végezheti, ha az u fülűlet a gyűrűs w fölületnél nagyobb. Ha tehát az i dugattyú hátrafelé (az 1. ábrán jobbra) mozog, az l csatornát elzárja, míg a k csatorna szabad marad. A nyomott víz a k csatornán a lenyomott n dugattyú mögé folyik, ezt az o dugattyúval együtt fölemeli, az o dugattyú pedig a vizet egy külön nem ábrázolt módon vezetett szelepen át kinyomja. A leírt munkafolyamat ezután ismétlődik. A 2. ábrán ábrázolt ugyanezen elvek szerint szerkesztett gyalúló gépnél a hajtószerkezet és a vezérmű az 1. ábránál leírt szerkezettel megegyezik és ezért a szerkezet leírásánál ugyanazokat a betűket alkalmazzuk, mint előbb. A gyalú-gép szerkezete azonban némely módosítást tesz szükségessé. Az ide-oda mozgó m munkaasztal hengeres D furattal van ellátva, melynek segélyével a gyalú-gép állványán megerősített o dugattyún eltolható. Igen természetes, hogy a munkaasztal azonkívül még az ismert módon szánvezetés által van a gépállványra szerelve. A vezérmú segélyével a vizet a föntebb leírt módon vezetjük a k és l vezetékbe. Az i vezérdugattyú helyzetének megfelelően a nyomás alatt álló vizet vagy mindkét E és F vagy csak az egyik E fölűlet felé vezetjük. Az első esetben az asztal munka löketét végzi, mert az F fölűlet jóval nagyobb, mint a vele egyenlő nyomás alatt álló E fölűlet, az utóbbi esetben (ha a vezérdugattyú az l csatornát elzárja), a nyomás csak a kisebb fölűletre hat, tehát a munkaasztal üresen vissza jön. Mint minden gyalu gépnél, úgy ennél is vannak berendezések, melyek segélyével a munkaasztal löketét változtatni lehet. Ebből a czélból, az asztal oldalán — ép úgy, mint a közönséges gyalú-gépeknél is — két beállítható b és C ütköző van alkalmazva, melyek a p vezérdugattyút működtető emelőket váltja át és így az asztal mozgásnak megváltozását idézi elő. Annak megfelelően, hogy az ütközőket mily távolságban alkalmazzuk, a munkaasztal lökete is változik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hydraulikus szerszámgép automatikusan változó mozgás iránnyal, az által jellemezve, hogy az erőt fogyasztó előtétek vagy hydraulikus központok elkerülésére maga a munkagép van nyomó szivatytyúval és az előre hátrafelé való mozgást létesítő munka hengerekkel ellátva, és így zárt gépet képez, melynek szivattyúját alkalmas mozgató erő működteti. 2. Az 1. alatt védett szerszámgépnél a nyomás alatt álló víznek a munka hengerekbe való bevezetését és így a gép működését szabályozó vezérmű, mely a h hengerből áll, a melyben a munkaasztallal kapcsolt p dugattyú a p1 szűkülete segélyével az üres mozgás befejeztével a q és r csatornákat összekapcsolja, mikor az i dugattyú mindaddig, míg az l csatorna szabaddá nem lesz, eltolatik, úgy hogy a nyomó víz az o munkadugattyú mögé juthat, a munkalöket befejeztével pedig a p1 szűkület az r t csatornákat kapcsolja, és az i dugattyú annyira eltólatik, hogy az l csatornát teljesen elfödje, úgy. hogy a nyomás alatt álló víz &-n átömölve a munkaasztal üres mozgását idézze elő. (2 rajzlap melléklettel.) t'allas részvénytársaság nyomdája Budapestet)