9239. lajstromszámú szabadalom • Újítások vetőgépeken
- 2 — vezéríven rögzíthető, mely a járókeréktengellel az i szögek segélyével van összekötve. Ez a berendezés nem csak a vetőszekrény vetőkészülékének és a magkészletet tartó részének kiürítését teszi lehetővé, hanem a fenék hajlásának szabályozását is. Ez utóbbi akkor szükséges, ha gép által kivetett mag mennyiségének a hegyre való haladásnál a síkon való haladásnál kivetett mag menynyiségével területegységenként meg kell egyeznie. Ha a vetőgép hegyen fölfelé megy, a d kilincset az l kimetszésbe, ha hegyről lefelé halad, a 3 kimetszésbe s végre ha sík talajon halad, akkor a 2 kimetszésbe helyezzük. Ha már most a vetőszekrényt ki akarjuk üríteni, akkor azt a vetőtengely körül átfordítjuk, úgy hogy a d kilincset a 4 vagy 5 kimetszésbe állítjuk. Ekkor a külön erre a czélra rendelt H zsákot (1. és 5. ábra) a kellő távolságban alkalmazott h horgokra erősítjük. A zsák hátsó hosszanti szélét három helyen fogva tartjuk, még pedig a két oldalt levő l szögvasakon az m horgok segélyével (1., 2. és 5. ábra), közepén pedig az n húrok segélyével, melyét az E vezérit végére akasztunk (5. ábra). A B tolóka nyitása után, mi az 8 tolóka segélyével történik, a vetőszekrény fölső és alsó terében levő gabona kiesik és H zsákba hull. Hogy ezt a gépet kukoricza vagy más nagyszemű vetőmag vetésére is lehessen alkalmazni, a vetőtengely kerekével egy Z\ csillagkerék van kapcsolva, melybe az r szögek Z\ görgői kapcsolódnak, ha a Zs kereket kivesszük és azt megfordítva elhelyezzük (1. a 7., 8. és 9. ábrát). Az r szögek a J?3 kerékkel mereven kapcsolt T lemezre vannak szöge'cselve. Mivel a Z\ csillagkeréken több a fog mint a mennyi a Zl keréken levő r szög a vetőtengely forgássebessége is kisebb fog lenni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vetőgépeknél a kiömlő gabona fölfogására szolgáló, hosszúkás H zsák. mely a J vetőmagszekfényen h h hörgők, az l szögvason m horgok és az Evezéríven n hurok segélyével van megerősítve. 2. Vetőgépeknél a Z^ kerékkel kapcsolt csillagkerék alkalmazása, melybe a Z% kerék megfordítása után a Z\ görgők fogódzanak, melyek a tengelyüket képező r szögekre és a T lemezre szerelvéit és a Zi kerékkel kapcsolvák oly czélból, hogy a géppel kukoritizát vagy más ily nagyszemű vetőmagot is lehessen vetni annak következtében, hogy a vetőtengely forgása lassúdik, tehát a magot nagyobb távolságban veti el (2 rajzlap melléklettel.) falias részvénytársaság í.yomdája lludapesten