9195. lajstromszámú szabadalom • Berendezés együléses kerékpárnak kétülésesre való átalakítására
I - a -végére, illetve az erre erősített hüvelyre két m m korong van csavarva és e két korong között foglal helyet a g forgattyúnak átlyukasztott r tányérja. Ezen r tányér három q q q" golyósoron forog, melyek egyikével a z tengely felé, a másik kettővel pedig a két m m koronghoz támaszkodik. Az r tányérral szilárdan összefügg a j exczenter melynek gyűrűje a W exczenterrúd segélyével egy, a kerékpár eredeti hajtótengelyére ékelt hasonló f exczenter gyűrűjével van összekötve. Ezen exczenterek arra szolgálnak, hogy a második g g' forgattyűpárt a holtponton átsegítsék. Hasonló czélra szolgál a 8. ábrán föltüntetett elrendezés, mely abból áll, hogy a g forgattyú h korongjának kerülete csigavonal alakjára van készítve és p foggal van ellátva. Egy beállítható n kilincs pedig akként van elrendezve a kerékpár állványán, hogy a g y forgattyúpár holt állásában a p fogba esik és ezáltal meggátolja a forgattyúnak visszafelé való forgását. Ugyancsak a holtpontok kiküszöbölését czélozza a 2. ábrabeli kiviteli alaknál az, hogy a g g forgattyúk egymással nem 180" alatt vannak elrendezve. A berendezés, valamint egyes részeinek alakja és fölerősítési módja a rajzban föltüntetett alakoktól egyben-másban el is térhet anélkül, hogy a szabadalom lényege ezáltal érintve lenne, mert a szabadalom lényege az, hogy az együléses kerékpár anélkül, hogy bármely alkatrészét kicserélnők, kétülésessé lesz változtatva egy berendezés fölszerelése által, melynek alkatrészei a kerékpárról ismét teljesen leszerelhetők. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés együléses kerékpároknak alkatrészeik átcserélése nélkül kétülésesre való átalakítására, jellemezve egyrészt a kerékpár állványra fölszerelhető abce, illetőleg a b keret által (1., illetőleg 2. és 3. ábra), mely egy második nyereg és kormányrúddal, valamint egy második g y forgattyúpár és d" d'" pedálpárból van képezve, míg agg' forgattyúpár az eredeti hajtótengely d d' pedáljaival f f kapcsolórudak segélyével van összekötve ; jellemezve továbbá azáltal, hogy ugyanezen alkatrészek, valamint az y tengely is eltávolíthatók. 2. Az 1. alatt igényelt berendezésnek oly kiviteli alakja, melynél a g g' forgattyúpár y tengelye a kerékpár hátsó kereke mögött van és a d" d'" pedálok az f f' kapcsolórudak középtáján vannak elrendezve (1. ábra). 3. Az 1. alatt igényelt berendezésnek oly kiviteli alakja, melynél a d" d'" pedálok agg' forgattyúk végeire vannak erősítve és a forgattyúk y tengelye külön egy s hüvelybe van ágyalva két golyósoron, mely s hüvely az y tengelylyel együtt a kerékpár üreges a tengelyébe, időlegesen behelyezhető, illetve onnan eltávolítható (2. és 3. ábra). 4. A g forgattyúnak azon fölékelési módia, melynél a k ék végén levő v csavaranya o kampósszögek vagy más, a csavaranya visszahaladását akadályozó szerkezet által csakis egy helyben engedik forogni, hogy így a v csavaranya egyszerű csavarása által lehessen a behúzott k éket helyéből kitolatni (5. ábra). 5. Csapágy oly kiviteli alakja, melynél a g g forgattyúk egy 2 tengely körül forognak és eközben q q q" golyósorok segélyével a z tengelyre és az m m' korongokra támaszkodnak (3. és 6. ábra). 6. Az 5. alatt igényelt kiviteli alaknál a g g' forgattyúkkal szilárdan összefüggő j j exczenterek alkalmazása, melyek a kerékpár első hajtótengelyére erősített j j' exczenterekkel w kapcsolórudak segélyével vannak összekötve a forgattyúk holt állásának kiküszöbölése czéljából. 7. Az 1. alatt igényelt elredezésnél a g forgattyúval szilárdan összefüggő h tárcsának elrendezése, melynek kerületén egy fog van és ezen fogba a hátsó forgattyúk holt állásakor a kerékpár állványához erősített n kilincs kapaszkodik oly czélból, hogy a forgattyúk a holt állás pillanatában visszafelé ne foroghassanak. 8. A hajtótengely két végére erősített átellenes forgattyúknak egymással 180°-tól való elállítása a forgás holtpontjának elkerülésére. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.