7858. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék vasúti kocsik világítására szolgáló sűrített acetylén előállítására

A K kazánban fejlődött acetylengáz a művelet közben a II1 csapon és a G edény vizében nyúló tölcsércsövön száll el, a G-ben levő vizén átáramlik és az elragadott mész­részektől megtisztulva az B1 csövön az L kigyós hűtőbe megy, hol a reactió közben fejlődött hő hatása alatt elpárolgott vízgőzök lecsapódnak, Végül pedig Z/6 -on a gyűjtő­tartály vezetékébe jut, mely különben el van zárva, és melyben ezért a gáz kompri­málódik. Az L hűtőben lecsapódott vizet az H'1 csövön G-be vezetjük, úgy, hogy a készülékből az acetylentartalmú víz ki nem folyhat. A művelet befejeztével (t. i. ha a készü­lékbe vitt calciumcarbidot teljesen elbontot­tuk) a nyomás alatt álló mésztejet H'-en át leboesájtjuk, azután i/1 , íf\ H3 -at elzárjuk F-en uj carbidot töltünk be és a műveletet újból megkezdjük. Ha a műveletet több ízben végeztük már, a T tálczának az azon összegyülekezett szilárd részektől való megtisztítása czéljából a D födelet a K tartályról lecsavarjuk, a hengeres C edényt és a T tartályt fölhúzzuk, ebből a czélból a kazán közepéig vezető li3 csövet m-nél csak lazán húzzuk a H2 ­ből jövő csőre és erről levehetjük. A reactióra használt vizet a nyomás alatt álló G edényből egy kis víznyomó szivattyú nyomja a K edénybe, még pedig vagy foly­tonosan, vagy időszakosan. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás sűrített acetylengáz előállítására, jellemezve az által, hogy az elzárt K reactió-edényben foglalt calciumcarbid­hoz közel vagy teljesen a K edényben uralkodó nyomással egyenlő nyomás alatt álló G edényből vizet vezetünk be. a fejlődött acetylengázt mosás és az elragadott mészrészektől való megtisztí­tás czéljából a G mosóedénybe és innen az elpárolgott víz lecsapása czéljából az L hűtőkigyóba vezetjük, honnan a sűrí­tett gáz a zárt tartályba megy. 2. Készülék az 1. alatt védett eljárás kivi­telére, jellemezve egy a calciumcarbidot befogadó K kazán által, mely a gáz mosására és a kazán táplálására szolgáló vizet befogadó G tartállyal áll kapcso­latban, a melyhez ismét a hűtött gáznak a zárt gyűjtőtartályba és a lecsapódott viznek a G mosóedénybe való vissza­vezetésére szolgáló L kigyós hűtőcső két vége csatlakozik. (1 rajzlap melléklettel.) Hallás részvénytársaság nyomdája l.udapcsten

Next

/
Oldalképek
Tartalom