7747. lajstromszámú szabadalom • Árútartály mint elárúsító automata eltételre és kirakatra szolgáló terekkel

- 2 e gyűrűk vagy fogantyúk, melyek a <• szek­rényen, annak jobb kezelhetősége czéljából vannak elhelyezve. E tartály előnye másokkal szemben az, hogy a kirakati árú. mint már hangsú­lyozva. volt. az árúk eladása által tovább nem érintetik, hanem érintetlenül marad és hogy csak a d falak közti raktárhelyen lévő árú fogyasztatik és esetleg kipótoltatik. A kirakatokban lévő árúk élénk, tarka színei azonkívül a jó benyomást, melyet a tartály magábanvéve tesz a szemlélőre, még jelen­tékenyen növelik és a tulajdonos ízlésére van bízva a tartály ezen berendezését a leg­jobban érvényesíteni. Ezen árútartály külső alakjának és két kamrarendszerének megtartásával, de egy szükséges mechanizmus hozzákapcsolása mel­lett elárusító-automatává is átváltoztathatjuk és mint ilyent használhatjuk. Az árúszakaszokat egy-egy o kettősrekesz helyettesíti (4. ábra), melyeknek száma meg­felel a tartályoldalak számának. E rekeszek kivehetetlenek és a külső vázzal szilárdan vannak összekötve és egy / üvegtábla két részre osztja azokat. Mindegyik rekesz hátsó falán, a bedobandó pénzdarab számára, h csatorna vezet le, mely kevéssel a g toló­szekrény hátsó //• kivágása fölött végződik. A mellső rekesz fenekét a g tolószekrény képezi, míg a hátsó rekesz ferde fenékkel és egy előrenyílható k csappantyúval bír. A tolószekrény nélküli rekeszen látható (4. ábrában a hiányzó gombon fölismerhető), hogy a g szekrény támaszául y vezetőpo­fák szolgálnak, mely vezetőpofák egyike még z ütközővel bír. A b födél az automa­tánál bár levehető, de jogtalan kezek ellen biztosítva van. A g tolószekrény feneke a kiváltó mechanizmust viseli, melynek működ­tetése nélkül nem vagyunk képesek árút kivenni. E fenék hátsó végén (6. és 7. ábra) a már említett w kivágás van, míg az előtt a feneken s emeltyű forgathatólag és meg­védve fekszik. Ezen kétkarú s emeltyűt t rúgó befolyásolja, még pedig úgy. hogy az emeltyű egy kivájással ellátott szárával kissé behatol a w kivágásba. Az s emeltyű fölső u vége derékszögben lefelé át van görbítve és az elhelyezett z ütközőszöggel együtte­sen a g tolószekrény záróját alkotja. A toló­szekrény vezetékéül a g1 falak szolgálnak, melyek fölül részben laposan vannak ala­kítva. Ha valaki árút akar kivenni az el­árusító-automatából, akkor a szabályszerű pénzdarabot az illető szakasz azon h csa­tornájába kell beledugnia (mindegyik sza­kasz külön magának dolgozik és a többitől különböző árúkat árusíthat), melyből árút akar elvenni. Ezután a pénzdarab a h csa­tornán keresztül a g szekrény w kivágásába esik és ezáltal az s emeltyű kivájása el­záratik. Ha most meghúzzuk a g szekrény i gombját, akkor a pénzdarab, melynek többi része a szűk h csatornában van. bizo­nyos ellentállást szolgáltat és melynek le­győzésekor az s emeltyűt oldalvást nyomja. E mellett az u ütközővég a z ütközőszögtől oldalvást tovaszoríttatik, mialatt a pénzda­rab aláesik és ezáltal a szekrénynek annyira ad szabad útat, hogy abból egy árúdarabot elvehetünk; a túlmesszire való kihúzást egy tetszés szerint elhelyezett csap akadályozza meg. Hogy a szekrénynek minden egyes alkalommal való kihúzása után mindig csak egy árúdarab legyen kivehető, a g szek­rény tömör, mellső részén az árúdarabnak megfelelő kivájással bír, úgy hogy a kihú­záskor csak a legalsó árúdarab jut a szek­rénybe, míg a többi árúdarab a szekrény hátsó részén csúszik. Ha a szakaszból annyi árú adatott el, hogy a mellső tér már üres, akkor az / üvegtábla mögött lévő tér a szükségelt árút szolgáltatja, minthogy min­dig egy árúdarab jut a h csappantyú, vala­mint az l üvegtábla alatt a mellső térbe a g szekrény segélyével. A meddig a mellső térben árú van. e csappantyú ki nem nyíl­hatik, mert a csappantyú csak elülről nyílik. SZABADALMI IGÉNYPONTOK. 1. Eltartásra és kirakatul szolgáló árútar­tály, mely egy kerek vagy sokszögalakú a tartályból áll. melyet fölül b födél zár el és súgárirányban elrendezett falak egyes rekeszekre osztanak, melyeknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom