7739. lajstromszámú szabadalom • Újítások túlhevítőkön

— 2 — Egy más újítás az indirekt fűtőfölületek olyan alkalmazását czélozza, hogy azok által a fűtőgázok az egyes huzamokban egyenletesen osztassanak el. A huzamnak megfordítása eddig csak egyetlen huzam­t'ordító lap vagy fal a által eszközöltetett. Ennek következtében a huzam az átló. mint legrövidebb út irányában hatol keresztül; az átlóval ellentétes sarkok holt teret ké­peznek. a melyet a huzam teljesen kikerül. Ennek következménye, hogy míg a csövek egyes részei túlságosan hevíttetnek. a holt sarkokban levő csőrészek aránylag hidegek maradnak, a mi azután a csövek kigörbii­lését vonja maga után, a mellett, hogy a fűtőfölület egy tekintélyes része kihaszná­latlanul marad. A kitűzött czél, vagyis a fűtőgázok egyenletes elosztása igen jól ért­hető, ha az indirekt fűtőfölületeket, mint másodlagos huzamfordítókat a1 , a2 , a3 , illetve a4 —a{ > képezzük ki. Az 1. ábrából látható, miszerint az 1 huzamnak lefelé való tere­lése egyedül a lap által is eszközölhető. E főhuzamfordító a lapon kívül, még ezzel párhuzamosan folyton emelkedő vagy eső sorrendben mellékhuzamfordítólapok a1 —a° is alkalmaztatnak, a melyek kényszerítik a fűtőgázokat, hogy a sarokba is behatolja­nak, s így az egész fűtőfölületet érvényre juttassák. Ezen másodlagos huzamfordítók egyszersmind indirekt fűtőfölületek is, és így kétszeresen működnek közre a fűtőfölületek javításában, a mennyiben a nielegtolvételt a sugárzás által megnagyobbítják és kikü­szöbölik a holt sarkokat. A (5. és 7. ábra a föntebb leírt csőzár egy-egy módosítását mutatja. A 6. ábrában b1 födél csonka kúp alakú, mely csonka kúp alapja oly nagy, mint az e szekrényfal ki­sebbik fúrása. A 7. ábrában az e szekrény­tal fúratik ki kúposán, a födél pedig két­féle átmérővel készül. A tömítőgyűrű sze­replése mindkét esetben ugyanaz, mint a 3. ábrában bemutatott szerkezetnél. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Egy túlhevítő, a melynél a fűtőfölületet képező csöveket olyan A elemekkel egyesítenek egy teljes csőrendszerré, a melyek egyes kiemelkedő /' bordákkal távol tartva egymástól, lehetővé teszik az így származott g nyílásokon át a teljesen körülépített túlhevítőnek fölül­ről, elülről (homlokzatról) való tisztítását. 2. Csőzár kazánok vagy túlhevítők szá­mára, jellemezve az által, hogy a tömí­tést eszközlő és kétféle átmérővel ké­szített belső h lapra helyezett c tömítő­gyűrű oly módon akadályozza meg a b lap kiszorítását, hogy a kétféle átmérő­vel kifúrt e szekrényfal megfelelő rova­tékába helyezkedik. 3. Közvetett (sugárzó) fűtőfölületeknek, mint másodlagos huzamfordítólapoknak a1 —a6 kiképzése oly módon, liogy ezek az a főhuzamfordítólappal párhuzamosan, de folyton emelkedő vagy eső sorrendben helyeztetnek el azon czélból, hogy ez­által a fűtőgázok a huzamban egyenle­tesen osztassanak el. 4. Csőzár kazánok és túlhevítők számára, jellemezve az által, hogy a kúposán ké­szült b1 tömítőlapra helyezett c tömítő­gyűrű oly módon akadályozza meg a b lap kiszorítását, hogy a kétféle átmérő­vel kifúrt e szekrényfal megfelelő rova­tékába helyezkedik (6. ábra). 5. Csőzár kazánok és túlhevítők számára, jellemezve az által, hogy a tömítést eszközlő és kétféle átmérővel készült belső b1 lapra helyezett c tömítőgyűrű az által akadályozza meg a bl lap ki­szorítását. hogy nagyobb külső átmérő­vel készült, mint a kúposán kifúrt e szekrényfal kisebbik átmérője. (2 rajzlap melléklettel.) Pallos vészvény társaság nyomdája Budapesten

Next

/
Oldalképek
Tartalom