7717. lajstromszámú szabadalom • Lángzó izzófény számára
rőkészűlék van elrendezve. Az ilyen készüléktől megkívánjuk, hogy a lángzónyílást ne dugaszolja el, a porrészek ne tapadhassanak rá és szükség esetén könnyen egyszerűen ráfúvás által tisztíthatók legyenek. Jelen találmány szerint konczenfcrikusan egymásba tolt a b spirálok használtatnak, melyek közül a belső rész balra, a külső jobbra csavarodik, vagy megfordítva. Ennélfogva a belül fölfelé törekvő gázdús réteg balra, a külső levegővel telített réteg jobbra téríttetik. Minden további magyarázat nélkül világos, hogy az egyes részeknek ily módon való forgószerú keveredése következik be. A forgásban levő gáz- és levegőrészek ezután a hirtelen megnagyobbodott A térbe jutnak, a hol természetszerűleg az előrehaladás, illetve fölemelkedés lassúbb lesz, e helyett azonban a vízszintes irányú keringés és ezzel együtt a keveredés befejeztetik. Világos, hogy a b spirálok egymás mögött, illetve egymás fölött is alkalmazhatók. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Lángzó, különösen izzófény számára, jellemezve azáltal, hogy a gáz és levegőkeverék a hengeres B keverőcsőrészből a kúpszerű ./ kúp által gyűrűalakú térré kiképezett K csőrészbe jut. a melyben a gázrészek forgómozgásba hozatnak, hogy az erre következő, hirtelen kibővülő A fejben a forgómozgás és ezzel együtt a keveredés teljesen bevégződjék. 2. Az 1. alatt igényelt lángzónái két vagy több egymásba, illetve egymás fölött vagy mögött alkalmazott egymással ellentétes fordulatú a b spirálokból álló keverőkészűlék azon czélból. hogy a keverendő részek egymással ellentétes forgásba hozassanak. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.