7703. lajstromszámú szabadalom • Készülék a Röntgen-sugarak bemutatására
ennek szekundér csavarúlata egy 6 kondenzátorral és a Crookes-féle csővel, vágy lánczolatos kapcsolattal, mint a 3-ik ábra mutatja, vagy pedig párhuzamos kapcsolattal. mint a 12-ik ábrában látható, van összekötve. Utóbbi kapcsolási mód a czélszerűbb. Hogy a Crookes-féle cső sugárzó képességét tetszés szerint változtathassuk, szükséges, hogy a kondenzátor hatása szabályozható legyen, a mit czélszerűen a függélyes irányban eltolható 8 lemezzel (3-ik ábra) azáltal érhetünk el. hogy ezen lemez segélyével a kondenzátor egyes tagjai röviden záratnak. Az indukáló tekercs szekundér csavarulatának mindkét végével a 9 és 1.0 mozgatható csúcsok (12-ik ábra) vannak összekötve, melyek akként vannak berendezve. hogy a szikra hossza tetszés szerint változtatható, úgy hogy ha szükséges vagy kívánatos, a szekunder tekercs rövidzárása is lehetséges. Mint a 12-ik ábrából látható, a csavarulat ezen végei a 9 csúcsból és a 10 tárcsából állanak. A 7 Crookes-féle cső czélszerűen az 1 tok fölső részében van elhelyezve, mely a tárgyak megfigyelésére szolgáló fluoreszkáló ernyők számának megfelelőleg egy vagy több 11 nyílással (3., 4 és 5-ik ábra) van ellátva. A Crookes-féle cső ezen esetben úgy van elhelyezve, hogy az X sugarak a föntemlített ernyők fókuszában legyenek. Ezen 12 ernyők a 18 megfigyelő ernyőkkel együtt a 11 nyílások előtt vannak elhelyezve mely utóbbiak az X sugarakat átbocsátó eltávolítható toló-reteszekkel vannak elzárva A megfigyelendő tárgy a 11 nyílás és a fluoreszkáló ernyő között van elhelyezve. A 13 megfigyelő ernyők 14 bakokra vannak helyezve, mely utóbbiak a 15 szán segélyével a 16 rúdra oly módon vannak illesztve, hogy a 17 fogantyú segélyével beállíthatók legyenek. A 14 bak a 18 csuklóval és a 19 rugóval van ellátva, melyek a 13 megfigyelő ernyőnek a kellő helyzetet megadják. másrészt azonban megengedik, hogy a tárgyakat bármely tetszés szerinti szög alatt megfigyelhessük. Ha a készüléket használni akarjuk, akkor a 20 gombok segélyével (1. ábra) az áramkört zárjuk. Ugyanezt egy önműködő bekapcsoló készülékkel is érhetjük el, mint a 8.. 9., 10. és ll-ik ábrákban föl van tűntetve. Ezen esetben egy 21 vezető csatornát alkalmazunk, melybe a 22 kapcsoló emeltyűnek egyik karja belenyúlik, utóbbi emeltyűnek 23 áramkapcsolója egy -másik 24 áram kapcsolóval van szemben, mely a 25 emeltyű egyik karjára van erősítve. A 25 emeltyű egy 26 rúddal csuklósan van összekötve, mely rúd egy 27 óramű által van befolyásolva. E czélból a 26 rúd a végén 26" éllel van ellátva, melynek az óramű 27" tárcsájának bütyke felel meg. Ha a 22 emeltyűnek kellő mozgatása által a 23 és 24 kapcsolóknál az áramkört zárjuk, akkor a 26 rúd a 27" tárcsának bütykét fölszabadítja. Ezáltal a készülék működése megkezdődik és egyszersmind a 27 óramű megindul. Ha a 27" tárcsa egy fordulatot, vagy egy fordulatnak meghatározott részét elvégezte, akkor a 27* tárcsának bütyke a 261 élnél fogva a 26 rudat leszorítja (ll-ik ábra) és ezáltal a 23 és 24 kapcsolóknál az áramkört megszakítja. Ezáltal a Crookesféle csőnek előbb létrehozott hatása megszűnik. Az 5-ik ábrában a hatás emelésére egy légritkított térben működő áramszakító 30 van alkalmazva, mely a 31 villamdelej hatása alatt áll, míg a 6-ik ábrában egy 32 villamgép van alkalmazva, mely a 33 villamos mótor által hajtva dörzsvillamosságot állít elő. A 7-ik ábrában több Crookes-féle csőnek alkalmazása van bemutatva, úgy hogy minden 13 megfigyelő ernyővel szemben egy-egy Crookes-féle cső van elhelyezve. Ezen esetben a 34 tekercs több szakaszszal bír, melyek száma az alkalmazandó Crookes - féle csövek számának felel meg. A 34" kapcsoló emeltyűk egyikének elforgatása által a megfelelő Crookes-féle cső kikapcsolható, úgy hogy a többiek az indukáló tekercsnek többi szakaszai által még működnek. Ha több Crookes-féle csövet alkalmazunk mindegyik egy vagy több megfigyelő ernyő számára, akkor azok. mint a 17-ik ábrában látható, egymásután is kapcsolhatók.