7624. lajstromszámú szabadalom • Profilvas keresztülmetszésére szolgáló gép

— 2 — s ez utóbbiak oly szerkezettel állanak össze­köttetésben, melynek segítségével a fölső a kés működtetése czéljából többszörös át­tétel létesül. Ezen szerkezet áll két a h emelők között különböző függélyes síkok­ban fekvő z és z1 fogasrúdból. meljek közül az utóbbi, kisebb fogakkal ellátott, az áll­ványon levő fix o pont körül forgatható, míg az első z nagyobb fogakkal bír és forgópontja oMiél a szintén o körül forgat­ható nagy h1 kézi emelő alsó végén van. Ha ezen k1 emelő alsó részén több lyukat alkalmazunk pl. o2 stb., akkor a z fogasrúd forgópontját a szükséghez képest változtat­hatjuk. Az említett szerkezethez tartoznak még az u és u' diók, melyek a h emelőket összekötő g1 y1 fogantyúkkal ellátott g rúdon mozgathatóan elrendezve és olyképen van­nak alakítva, hogy mindegyikük egy fogas­rúdat fog körül. A diók fölső részére még egy-egy r illetve kilincs van csavarokkal reá erősítve. Ha már most a h1 kézi emelőt lefelé nyomjuk, akkor az ezzel forgathatóan össze­kötött z fogasrúdnak egyik foga az a dión megerősített r kilincsbe kapaszkodik és az exczentertengelyen megerősített h emelők a g rúddal való összeköttetésük folytán lefelé mozognak s e közben az w1 diónak r1 kilincse a z1 rúd fogain legördül. A d exczenter tehát, a k ékre gyakorol hatást, az a fölső kés a profilvasba behatol és ez utóbbi az e c1 alsó késekre gyakorol nyomást, melyek ennek folytán egymással szembe mozognak és szintén a profilvasba hatolnak. Ha azután a h1 kézi emelőt újabbi lefelé mozgatás czéljából fölemeljük, akkor az f1 kilincs a z1 fogasrúdba való kapasz­kodása folytán a h exczenteremelőket addig tartja meg helyzetükben, míg az u diónak r kilincse ismét megfogja a z rúd egy fogát. A nagy h1 kéziemelő további lefelé moz­gása alkalmával a leírt játék ismétlődik, míg végre a profilvas fölső fele teljesen át van metszve. Most már az eddig működött részeket kezdeti állásukba hozzuk vissza, azaz « fölső kést fölemeljük, az l I1 kéziemelőkkel az e i1 késeket kifelé forgatjuk, az u u1 diókat, melyek szintén u° u° fogantyúkkal vannak ellátva, a z z1 fogasrúdból kiiktat­juk és a h h exczenteremelőket fölemeljük. Az (i fölső kés fölemelésére czélszerűen az 1. és 3. ábrákban föltüntetett berendezést használjuk, mely áll az említett késnek a1 nyelével összeköttetésben álló m kengyel­ből. mely fix i1 pont körülforgatható i kézi­emelőhöz van csatolva. Ha azután az összes részek eredeti helyzetükben vannak, akkor a profilvasat, melynek számára j-nál alkal­mas fekhely van készítve, megfordítjuk és másik felének keresztülmetszését ugyanilyen módon végezzük. Az a fölső kés lefelé mozgatására a leírt szerkezet helyett más alkalmas készülék is használható, mert a találmány lényege fő­képen az alsó kések forgatható berendezé­sében van. melyeket a fölső kés lefelé moz­gása alkalmával az illető profilvas maga kényszerít arra. hogy egyidejűleg ennek karimájába és bordájába hatoljanak. SZABADALMI IGÉNY. Profilvasak keresztülmetszésére szolgáló gép, jellemezve azáltal, hogy az e e1 alsó kések mindegyike a fix r, c1 pontok körül lengő karok egyikének végén van elren­dezve és miután azok a profilvas kari­mája és bordája által alkotott szögekbe lettek helyezve, a fölső kés lefelé moz­gatása alkalmával egyidejűleg a profil­vas bordájába és karimájába hatolnak. (1 rajzlap melléklettől.) PALLAS HÉSZVÉNY TÁFsSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom