7542. lajstromszámú szabadalom • Készülék kronofotografikus képek közvetlen szemléltetésére

— 2 — zése által ezen különbséget oly csekélyre szabhatjuk, hogy a szem a két képnek egy­más után következésénél oldalmnozgást nem vesz észre. Minden lapnak hátsó föliiletét, valamint annak a kép által nem borított mellső fölii­letrészeit is befeketítjük, hogy a lapnak a szemlélőtéren való áthaladása közben min­den fényhatást elkerüljünk. Az K nyílást a képeket nagyító G lencsével vagy egyéb szemléltetésre szolgáló berendezéssel láthat­juk el. A korongot sík. sugárirányú lapokból is állíthatnék össze, de ekhor a C ütköző azo­kat éppen a szemlélés pillanatában hajlítaná vissza, a miért is előnyös a lapokat előre meggörbíteni, hogy a szemlélés pillanatában síkokká legyenek. Mivel a korongnak egy élőkép föltünte­tésére csak egy fordulatot vagy ennek is csak egy részét kell végeznie, igen lassan forog és azt akár kézzel, fogaskerék-áttétel alkalmazásával, akár a H-nál elrendezett motor segélyével hozhatjuk forgásba. (2-ik ábra.) A motort a jelenet végén a ./ kilincs és az abba ütköző egy vagy több / pecztk segélyével állíthatjuk meg. mely utóbbiakat alkalmas módon rendezhetjük el egy a ko­rong tengelyére szerelt keréken. A korongot a J kilincsnek megemelése által hozzuk forgásba, miáltal vagy újra láttatjuk ugyan­azon jelenetet, vagy egy ugyanazon koron­gon lévő következő jelenetet. Ezen egyszerű berendezés igen alkalmas pénzbedobás által megindítandó automaták számára is, melyeknél tehát a pénzdarabnak csak a szerkezetet kell kikapcsolnia, mely azután a jelenet bemutatása után önműkö­dőlég 'megakaszt,atik. Ezen készülék segélyével igen hosszú tartamú vagy több egymásután következő jelenetet tüntethetünk föl. Ezen czélból vagy az A tengely helyett elegendő nagy átmérőjű hengert alkalmazunk, vagy oly tengelyt, melyen a lapokat csavarvonal mentén rendezzük el, a mikor is ezen ten­gely elfordulásával az arányosan el is toló­dik, vagy végül lehet a lapokat egy vég­nélküli szalagon is megerősítenünk, melyet két vagy több görgőn futtatunk át. SZABADALMI IGÉNY. Készülék kronofotograficus fölvételek szem­léltetésére, jellemezve azáltal, hogy az egymásután következő képeket ruga­nyos .1/ alátétekre erősítjük, melyeket egy forgó A tengely körül sugárirányban rendezzük el és melyek egy helytálló C ütköző által szabad szélükön egymás­után föltartóztatnak és melyek a szem­lélő egyén reczehártyáján keltendő be­nyomás előidézésére szükséges idő letelte után szabadon bocsáttatnak. V1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten

Next

/
Oldalképek
Tartalom