7507. lajstromszámú szabadalom • Élő jelenetek vetítésére és kronofotografikus előállítására szolgáló készülék

— 2 — két, hogy azoknak csúcsai mindig a D szalagot érintik és az S rúgó folytán a T lyukakba hatolnak. Ezen részek működése úgy van kombinálva, hogy ha a K csúszó­lap lefelé megy, akkor a Q és Q' peczek belehatol a D szalag T lyukába és ezáltal a D szalagot lehúzza. Most a csúszólap megint fölmegy, vele a Q és Q' peczkek is fölmennek és végigsiklanak a D szalagon, azután a K csúszólap lefelé megy, a Q és Q' peczkek beletalálnak a T lyukba és a szalagot megint lehozzák és ez így megy váltakozva folyton. Ezekből látható, hogy a K csúszólap és Q—Q' peczkek leszállása megfelel a D szalag lemenetelének és ugyanezen részek fölmenetele megfelel a D szalag nyugalmának. Kapcsolatban a D szalag mozgásával egy a C lencsét elleplező és föltáró szerkezet is működik még pedig úgy, hogy midőn a I) szalag lemegy, akkor a C lencsét elfödi, mikor pedig a szalag nyugalomban van, akkor a lencsét föltárja. Ezen szerkezet főleg egy U zárólemezből áll, mely a tárgy­lencse előtt leng. Ezen 0 lemez egy az A tok oldalfalaira erősített U" tartóban levő V tengely körül forog. Ugyancsak ezen oldalfalakra van szerelve az D lemez tá­masztója is. Az U zárólemez a B cső V' keretében levő U" hasítékban leng. A V keretnek V" és V" nyílása van, melyek ol­dalról a C tárgylencsének, másoldalról pedig a G oldalra és H lapra szerelt W és W' ablakoknak felelnek meg. Az A tok két oldalán W" ernyők vannak alkalmazva, melyek az U zárólemezt a ki­lengéskor vezetik, de a világosságnak a készülékbe való hatolását nem engedik meg. Az TJ zárólemezt egy a forgó hajlított tárcsa igazgatja az a hajlított tárcsában mely utóbbi még egy a V tartó U' tenge­lyére erősített b hengert vezet. Az a álló­tárcsának az a tárcsa hajlásaival hasonló hajlásai vannak, azért, hogy az ÍJzárólemez mozgását a tárgylencse elfedésekor megaka dályozzák, mint azt 1.. 2., 3. ábra mutatja és hogy a jobbra vagy balra való kilengé­sek a lencsét föltárják. Az a tárcsa egy c tengelyre van ékelve, melynek forgása a d fogaskerék, az N'' nagy fogaskerék és az 0 tengelytől ered. A zárólemez ezen mozgásai úgy vannak a d szalag mozgásaihoz viszonyítva, hogy a /) szalag nyugalmával a lencse föltárúi. viszont a szalag lemenetelekor a lencse el lesz födve. Ha a készüléket vetítésre használjuk, akkor a W ablak ki lesz nyitva és a vilá­gosság előtte elhelyezve; ha fényképezni akarunk, akkor a W ablakot elfödjük, ez esetben a 1) szalag egy teljesen sötét térben fog mozogni. A C tárgylencse rögzítésére a B csőben egy B' hasított és B szorítócsavarral ellátott gyűrű van alkalmazva, avégből, hogy aké szülék gyors mozgatása által előidézett rez­gések a lencsét ne hozzák ki helyzetéből. Szabadalmi igénypontok 1. Elő jelenetek kronofotografikus előállí­tására és vetítésére szolgáló készülék azáltal jellemezve, hogy a készülék G oldala és H mozgatható lap által képe­zett F csatornában egy T lyukakkal el­látott D szalag időközönként egy L emelő által föl és alátolt K csúszólap P nyílá­sában lengő S rugóval feszített Q é; Q peczkek által, melyek a !> szalag T lyukaiba hatolnak, a tárgylencse előtt le lesz húzva. 2. Az 1. igénypontban jellemzett mozgató készülékkel kapcsolatban egy a Ctárgy­lencsét elfödő és föltáró szerkezet, jel­lemezve egy U zárólemez által, melyet egy mozgó <i hajlított tárcsa egy a' álló hajlított tárcsával együtt a zárólemez b hengerénél fogva ide-oda mozgat a B cső V hasítékába olyképen, hogy ezen U zárólemez a C lencsét elfödi, ha a I) szalag lemegy és föltárja akkor, ha a I) szalag nyugalomban van. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdái a Builapester

Next

/
Oldalképek
Tartalom