7441. lajstromszámú szabadalom • Készülék acetylen automatikus és folytonos előállítására

— 2 — . i öntöttvas gyűrű, melyen három T-alakú vastartó van megerősítve, melyek alsó végü­kön i2 gyűrűvel vannak összekötve, mely i4 csigákkal bíró három villaalakú támaszt visel. I három öntöttvaskeret, melyek i gyűrűn vannak megerősítve és melyek mindegyike egy-egy l' tárcsát visel, mely körül fs ellen­súlyokkal ellátott l2 kötél megy. m egy víz­záró csésze, a rája erősített m' fémgyűrűvel és i3 tartókon csúszó három w2 vezetőpo­fával. Ezen m' fémgyűrűnek három ms tol­daléka van. melyhez az /2 kötelek vannak megerősítve, n a c bura alsó szélén meg­megerősített szögvasak, melyek az i2 gyű­rűt, a vízzárót és a mellékrészeket a burá­ban tartják. Az n részek levétele után a a vízzárót mellékrészeivel együtt ki lehet venni és megtisztogatni, ha arra szükség van. A készülék működése a következő: Miután a tartályt fölső szélétől 8--10 cm.-nyire megtöltöttük vízzel, miközben a' sisak és a3 és e csapok zárva vannak, vizet töltünk az f2 fs csővek közötti térbe és abba g burát behelyezzük. Az a tartályban foglalt levegő összegyűl a c burában, mi­által ez felemeltetik. Azután a levegőt ki­bocsátjuk, úgy hogy e csapot kinyitjuk. Az e csapot azután elzárjuk és g burát h cső­vel együtt kiemeljük. Ez utóbbit, ha szük­séges, megtöltjük calciumcarbiddal és az­után ismét beletesszük a készülékbe. A h2 markolat lenyomása által m vízzárót annyira lenyomjuk, hogy h cső az a tartályban fog­lalt vízzel érintkezésbe jön és az acetylen előállítása megkezdődik. Az ekként fejlesztett gáz c burát fölemeli, miáltal a calciumcarbiddal töltött h cső megszűnik a vízzel érintkezni, úgy hogy nem fejlesztetik több gáz. Ha e csapon ke­resztül gáz jön ki. akkor c bura sülyed és a calciumcarbid újból érintkezésbe jön a vízzel, miáltal ismét gáz fejlesztetik és íg3r tovább. Ha a készülékben a calciumcarbidtöltés elfogyott, akkor újból megtolthetjük a h csővet. a nélkül, hogy a készülék menetét megszakítanék, mert ha h csővet kivesz­szíik. akkor m vízzáró — mint rajzolva van — fenn az állványban beállítódik és a gáz kiömlését megakadályozza. Ha a készülék, ha az meg van töltve és a calciumcarbid nem áll a vízzel érintke­zésben, néhány napig szünetel is. a víz el­párolgása következtében mégis folytonosan csekély mennyiségű gáz fejlesztetik és a gazometerbura lassan emelkedni fog, míg az a tartály fölső szélét eléri. Az ezután esetleg még fejlődő gáz a víz túlnyomása következtében eltávozik és sajátszerű szaga által észrevehetővé lesz, mielőtt valamely veszély származnék. A calciumcarbid befogadására szolgáló készülék egy külön a4 tartályban és elren­dezhető az a tartállyal egyenlő magasság­ban (6. ábra), mely utóbbival közlekedik. A készülék c burája a calciutncarbidot tar­talmazó csőnek zárójával egy kautsuktömlő és két csap által van összeköttetésben, mint ezt a 6. ábra sematikusan föltűnteti. 5. ábra a készülék részleteinek némileg módosított elrendezését mutatja. A calcium­carbid tartályt magában foglaló f cső liosz szabb és alul zárt. Egy kívülről működtet­hető csap lehetővé teszi, hogy a vizet a tartályból f csőbe bocsássuk. Egy kívülről működtetendő o' csap f csővön lehetővé teszi, hogy a gáz f' csőből a c burába me­hessen. Ezen elrendezés az m vízzárót he­lyettesíti. Ha a készülék meg van töltve calciumcarbiddal és mindkét o o csap nyitva van, akkor a készülék működni kezd és gáz fejlesztetik. ha pedig o csapot elzárjuk, ak­kor a gázfejlesztés megszűnik. 7. ábra egy berendezést mutat, melynél az o csap elmaradt, míg f cső az alsó vé­gén nyitva van. úgy hogy a calciumcarbid mindig érintkezésben van a vízzel, ó csapot a g burából is működtethetjük. A készülék előnyei a következők: A készüléknek calciumcarbiddal való meg­töltése teljes biztonsággal és az üzem meg­zavarása nélkül eszközölhető, még akkor is, ha a fejlesztett gázt világítási czélokból el­égetjük. A készülékben a gáznyomás mind­végig állandó és egyenletes és a fejlesztés arányos a fogyasztással. A gázt kibocsátó

Next

/
Oldalképek
Tartalom