7399. lajstromszámú szabadalom • Újítások pánczéltornyokon és azok lövegein

füleket hordja, melyekhez a tölténytartónak emelésére szolgáló kötelek vannak megerő­sítve. Ezen berendezésekből kiviláglik, hogy az emelőgép segélyével 1 a töltő állásba hozott tölténytartó a esőnek a magassági irányba való beigazítás czéljából kölcsön zött, minden hajlásában résztvesz, úgy, hogy a töltés és az irányítás egymástól függetlenek és hogy a löveget minden tet­szőleges hajlásszög alatt közvetlenül lehet megtölteni, a mit éppen el akarunk érni. A Hl töltény teknő f görgőkkel van el­látva. hogy a hajó belsejében az üres tek­nőt megtöltöttel lehessen fölcserélni. Az eddigi pánezéltornyoknál rendesen kettős keretű ágyutalpat alkalmazunk, mely­nek alsó kerete a függélyes irányban helyt­álló, külön állványhoz vagy kerethez erő­sített visireket hordja és irányítógéppel van összekötve. Ekkor az irányításnál az állandó visirvonalat a czélra irányítjuk, a mikor azonban nem maga az igazító adja meg az ágyúcsőnek a czéltávolságnak megfelelő hajlást. A 7. ábrában már most ezen irányító gépnek egy módosítása van föltüntetve, melynél a kettős keret elesik. A (/ irányítókat hordó /• keretek a löveg­csőtartóknak forgási tengelyén ülnek, mely körül azok az i végnélküli csavar segélyé­vel forgathatók. Ezen végnélküli csavar a dobogó állványán elrendezett hüvelyben fészkel és a /' fogaskerékszektorral kapcso­lódik, mely az F keretekkel egy darabban van előállítva. A g irányítót a k kúpos kerekek működtetik, melyek a lövegcsőnek mindkét oldalán elrendezett l tengelyekkel vagy hydraulikus vagy villamos úton moz­gathatók. A legfontosabb az, hogy a löveget irá­nyító személynek oly berendezés áll ren­delkezésére, mellyel az irányítókat úgy fordíthatja, hogy azok a czélra irányít­hatók. A hajlást, vagyis a lövés iránya és a víz­szintes által bezárt szöget egy segéd adja meg a lövegnek, ki az erőelosztó szerkeze­teket kézzel működtetheti, mellyel a löveg­csőtartó hátsó részének emelésére vagy sülyesztésére szolgáló p sajtók mozgathatók. E végből a segéd az F kereten elrendezett irányítókészülék nek adatai szerint jár el. melynek mutatója azon lövéstávolságot ' jelzi, mely a lövegnek a helytálló visir­vonalra vonatkoztatott lövésszögnek felel meg. Már most a lövegcsőtartóhoz az m cotilissa erősíttetik (a 7. ábrában pontozot­tan jelölve), a melyben az n csúszó pofa eltolható, mely a rövid o tengely segélyé­vel a q mutatónak hűvelyalakú folytatásába hatol. Mihelyt a esőtengely, mely eredetileg a mutatónak o állásánál a visirvonalhoz pár­huzamos, ez utóbbihoz viszonyítva hajlott helyzetbe hozatik. a mutató az x léptéken megváltoztatja helyzetét. A cső minden hajlásának meghatározott lőtávolság és a mutatónak bizonyos állása felel meg. A lépték ennélfogva a lőtávolságok szerint osztható be és a löveg egészen be van irányítva, mihelyt a visirvonal a czélra be van állítva és a mutató a p sajtók által a léptéknek azon osztásvonalára állíttatott be. mely azon lövéstávolságnak megfelel. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Pánczéltorony jellemezve a mozgatható dobogó alatt elrendezett, a toronynak mozgatására szolgáló hydraulikus készü­lékeket tápláló D akkumulátorok és kis P szivattyúk által, melyek a hajónak villamos vezeték által működtetett Q dynamógép által hajtatnak, hogy az akkumulátorokat megtöltsék, a mikor is ezen szivattyúk ugyanezen okból egy T fékkel köttetnek össze, melynek T1 akku­mulátorai a hátralökésnek energiáját fölhalmozzák. 2. Az I . alatt jellemzett berendezésnek ha­sonló czélból való elrendezése nagy kaliberű hajó- vagy tengerpartlövegek pánczéllaffettáin. 3. Az 1. alatt jellemzett pánczéltoronynál egy emelhető dobogó, mely egy gyűrű­alakú a dugattyú és ennek gyűrűs hor­nyába ágyazott b golyók által tartatik, a melyeken tehát a pánczéltorony nyűg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom