7376. lajstromszámú szabadalom • Újítások úgynevezett keréknélküli ekéken

alkotott univerzális csuklóval kombinálva, a gerendelyvillának úgy függélyes, mint vízszintes szögben való mozgását engedi meg. A gerendely megerősítése a járomfán biz­tosítja az eke állékonyságát az F járom és a G korong által alkotott támaszponton. Ezenkívül könnyen észrevehető, hogy az állékonyság még azzal is biztosítva van. hogy az eke egészének súlypontja az f c támaszvonalhoz lehetőleg közel van hozva. A B tartó hátsó részében elrendezett C korong szilárd összeköttetésben áll a víz­szintes j tengelylyel. mely a tartóban forog­hat; ez (4. és 5. ábra) egy telt k koronggal van fölszerelve, mely a barázdának sáncz­* oldalán van elrendezve, melyben ez a korong forog; czélja a küllőknek és a tengelynek egybetapadását megakadályozni. A fix o vakaró tisztítja a forgási fölületet, melynek szélessége tetszés szerint választ­ható meg. A C korong a B tartónak csúszó moz­gását gördülő mozgássá alakítja át, meg­könnyíti az eke szállítását minden más segédeszköz nélkül és működteti a D tisz­títót. Mint az előbbiekből kitűnik a C korong oly előnyöket nyújt, melyek csak általa idéztetnek elő és semmiképen sem járul hozzá az eke állékonyságának biztosításá­hoz, melyet az előbb leírt módon érünk el. A regulator áll 2 csavarból, melyek közül / vízszintesen áll s hivatása a barázda szé­lességét szabályozni, míg a másik függélyesen álló m csavarral a barázda mélységét sza­bályozzuk. Ezen két egymásra függélyesen álló csa­vart kettős n tokba csavarjuk be, mely ily módon egyrészt az f tuskóval és a B tartó­val van összekötve. Az 1 csavar az / tuskónak fülein vagy toldalékain forog s forgatásával lehetővé teszi az n darabnak jobbra vagy balra való eltolását, mely azután az egész eketestet p csap körül forgatja. Az m csavar alul m1 golyóban végződik, mely gömbalakú sapka révén a B tartóval összekötve, golyóscsuklót alkot. Forgatása által a q, I és m1 pontok által alkotott háromszög alakját változtatni lehet. A leírt szabályzó lehetővé teszi a geren­dely és az eketest (6. ábra) összekapcsolási szögének változtatását oly czélból, hogy a barázda szélességét változtathassuk, az ekét a szántóföldbe többé vagy kevésbé mélyen engedjük behatolni (2. ábra) vagy pedig a talajból teljesen kiemeljük (1. ábra). Az 1 és m csavarok, mint minden szak­ember belátja, emelőkkel vagy kerékművel helyettesíthetők, minthogy czéljuk egysze­rűen két egymásra merőleges mozgás létre­hozása. A D tisztító egy az a csoroszlya előtt és ennek fölső részében megerősített toló: ez az r rúddal együtt egy darabból van ké­szítve, mely rúd a B tartóhoz tartozó s gyűrű által vezettetik és az u koronghoz tartozó t exczenter nyakgyűrűjével van össze­kötve. A forgó C koronggal való érintkezése folytán az u korong annak mozgását átveszi s ezt a t exczenter révén a D tisztítóra viszi át, mely ennek folytán olyan mozgást végez, hogy az a csoroszlyát megtisztítja a füvektől, melyek ezen a vason összegyűlnek. Ezen javított ekének működése a követ­kező : Ha az ekét az 1. ábrában föltüntetett helyzetben hozzuk a megmunkálandó szántó­földre, akkor a munkás első sorban a két 1 és m csavar négyszögeire helyezett kulcs­csal gyakorol ezen csavarokra hatást. Az m csavar forgatása folytán az eketest a vízszintes q tengely körül forgattatik, míg egyidejűleg a gerendely a képzelt h h1 ten­gely körül forog; ezen mozgás az eketest általános siilyedését idézi elő, melynek 1> szántóvasa a kivánt mélységre hatol a talajba (2. ábra). A C korong a barázda fenekén való gör­diilése ezen feneket a talajfelülethez pár­huzamos fekvésében megtartja, míg másrészt az egész szerkezet merevsége a barázdák állandó mélységét idézi elő. Ezen mélység a szabályzó m csavarjának nagyobb vagy kisebb mérvű forgatása által a kellő irányban szabályozható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom