7370. lajstromszámú szabadalom • Reszelővágógép
— 2 -mint * kézikerék segélyével lesz szabályozva, | E szerint a prés és a feszítőkészülék egy- I mással központosán és a kalapáccsal párhuzamosan van elrendezve, minek következtében mindkét rész ugyanazon hajtószerkezet által hozható működésbe, a mi rendkívül szabatos működést hoz létre. A présnek kikapcsolása czéljából egy i>2 j>s p* !>•' emeltyürendszer van elrendezve (9. ábra). A reszelő szögének változtatása czéljából a kalapács a feszítőkészűlékkel és préssel együtt tetszés szerinti szög alatt beállítható az állványra levő l1 kivágásokban. A kalapácsnak és a présnek szabályozása és egyidejű működésben tartása oly módon eszközöltetik. hogy a </ rugót a szilárdan álló m csapágy és a q hüvelyen levő r kézikerék között, a p1 rúgót pedig a q hüvely vége és a p rúdon ülő » kézikerék között megfeszítjük úgy. hogy a q hüvely fölfelé való haladásakor a kalapács q1 rugója meg lesz feszítve, a prés p rugója pedig tehermentesítve lesz. miáltal a préshengereknek a vasdarabra gyakorolt nyomása megszűnik, míg lefelé való haladásakor ellenkező hatás áll elő. Az u csavarorsónak időszakos forgatása és a (j nyeregnek előretolása a következő módon eszközöltetik. A b szíjdob által hajtott tengely végére az y forgattyús tárcsa van erősítve, melyben egy sugárirányú vezeték van készítve ' (I. és 2. ábra). Ezen vezetékben egy z rúd | állítható be, mely az y tárcsának forgása • következtében tol és lefelé lesz mozgatva. Ezáltal a z rúd másik végén levő és az u orsó körül forgó 1 emeltyűt és az ezen ülő II kilincset is lengő mozgásba hozza. Ezen 11 kilincs súrlódás által az u tengelyre ékelt >r korongba kapaszkodik és azt időszakosan elforgatja. Ezáltal az a tengely is el lesz forgatva és a nyereg a vasdarabbal együtt előre lesz tolva. A z rúdnak az y tárcsa vezetékében való eltolása által a I kilengés szabályozható. A nyeregnek visszatolása czéljából az u tengelyen egy laza Z'1 szíjdob van elrendezve, mely a laza b szíjdob mellett levő /' ékelt szíjdobbal egy keresztezett szíj által van összekötve. A w koronggal szilárdan összefüggő hüvelyen ül az x1 dörzskerék, mely a hüvellyel egy hosszhorony és lécz által függ össze és egy emeltyű segélyével az fL szíjdobhoz szorítható, miáltal ez utóbbi forgásában az x1 kereket is magával viszi. A kalapács és a prés a hajtótengelyre ékelt csiga által lesz föl és lefelé mozgásba hozva, még pedig a prés a kalapács fölfelé haladásakor a megmunkálandó vasdarabot szabadon bocsátja, annak lefelé haladásakor pedig erősen lenyomja: evvel egyidejűleg a y nyereg a megmunkálandó vasdarabbal együtt a 11 kilincs által időszakosan előre lesz mozgatva oly módon, hogy a vasdarab minden kalapácsütés után legyen bizonyos mértékben előre tolva. Ha a reszelő egyik oldalán el van készítve, a géj> r emeltyű segélyével ki lesz kapcsolva, a kereztezett szíj által összeköttetésben levő szíjdobok pedig az dörzskapcsolás beiktatása által forgásba jönnek és a vasdarab ezáltal vissza lesz tolva. SZABADALMI IGÉNYPONT. Reszelővágó gép, jellemezve azáltal, hogy az i kalapácsot működésben tartó szabá -lyozható ql rúgó és a p prést működésben tarló szabályozható p1 rúgó egymással központosán vannak elrendezve, miáltal az i kalapács és a p prés egyidejűleg hozható működésbe és szabá lyozható. s a mellett a kidolgozandó vasdarabnak a prés alatt való egyenletes előretolása a //kilincs által, annak visszatolása pedig az u csavarorsóval könnyen összekapcsolható x1 dörzskerék által lesz eszközölve. (2 rajzlap melléklettől.) .-•alias részvénytársaság nyomdája Budapeston