7350. lajstromszámú szabadalom • Villamos ellenőrző készülék távolfekvő jelzők számára

3 tyűk egyike ezen lemezekhez ütődve, to­vábbmozgásában megakasztatik. Az .l/1 fémállványhoz a kemény gummi­ból készült T lemez van szögletdarabokkal ráerősítve, a melyre a vezetékeknek a vil­lamdelejekkel való összeköttetésére szol­gáló 1. 2. 3 sárgarézből készült szorítók vannak rácsavarolva. A villamdelejeket vagy sorban kapcsol­hatjuk, úgy hogy mindkét villamdelej egy áramkörbe van kapcsolva, a mikor is a te­keriilés úgy rendezendő el. hogy áramzáró­dáskor mindig két ellenkező sark áll egy­mással szemben, vagy lehet a két villam­delej mindegyikét külön áramkörbe kapcsolni, mely esetben a vezetéknek normális állapo­tában mindig csak az egyik villamdelejen keresztül mehet áram és így csak egy villamdelej gerjeszthető. Az első elrende­zésnél a horgonyt aczélból kell készíteni és sarkítani, míg a második esetben annak előállítására lágy vasat is használhatunk. Ezen készüléknek működési módja az 5., (5. és 7. ábrákból érthető meg. Ha a. két villamdelejnek egyike sincsen a villamos áram által delejesen gerjesztve, úgy az A horgonyra vonzó hatás nem gyakoroltatik és az a két balancier-emeltyúnek ellen­hatása következtében a. 7. ábrában föltün­tetett állást foglalja el. A jelző ennek foly­tán a 45° alatt álló vagy a «zavar» állást foglalja el. Ha az áram a baloldali villám­delejen megy keresztül (5. ábra), vagy ha a két villamdelejnek sorbankapcsolásánál a sark helyzete olyan, hogy a sarkított henger a jobboldali villamdelej által elta­szíttatik, ellenben a baloldali által vonzatik, úgy a horgony közömbös állásából balra 45°-kal tovább mozog, és az egyidejűleg mozgatott jelző a függélyes vagy az «állj» helyzetet foglalja el. Ha a horgony a jobb­oldali villamdelej által vonzatik, illetőleg sorbankapcsolásnál a baloldali villamdelej által eltaszíttatik. ellenben a jobboldali által vonzatik, úgy a horgony a 6. ábrában föl­tüntetett állást foglalja el és a vízszintes kar a «mehet» helyzetet jelzi. Minthogy kívánatos a «zavar» állást ri­asztó akusztikai jelzés által is kifejezésre juttatni, úgy az F kontaktrúgót és a C kontaktállványt rendezzük el; a kontakt­rúgó akként fekszik a horgonyhoz, hogy az az áramnélkíili vagy «tilos» állásban a kontaktállvánnyal kontaktust képez, a mikor is, a mint azt a 25., 2t>. és 28. ábrák sze­rinti schematikus áramútak láttatják, egy riasztó működésbe jut. Ha azonban a hor­gony jobbra vagy balra vonzatik, úgy az exczentrikus csap ágyazásánál fogva az F rúgót leemeli a C állványról, mi által a helyi áramkör megszakíttatik és a riasztó elnémul. Oly esetekben, a melyekben a külső ellenőrzésen kívül még irodai ellen­őrzés is alkalmaztatok, nagyon czélszerü a riasztónak azon kontaktusát az irodai ellen­őrzőbe áthelyezni, ellenben a külső ellen­őrző jelzőkészüléknél, úgy mint az a 23. és 24. ábrákban van föltüntetve, egészen el­hagyni. A belső vagy irodai ellenőrzésnek opti­kai ellenőrző készülékei a külső ellenőrzés készülékeitől elvileg semmiben sem külön­böznek, mivel föladatuk szintén ezen három különböző jelzést «állj», «mehet» és «za­var»-t jelzi. Tekintettel azonban azon kö­rülményre. hogy az irodai megfigyelés csak kisebb távolságokra történik és hogy az irodai helyiségek éjjel rendesen meg van­nak világítva, a jelzőt és ennek következ­tében a jelzőkészüléket is kisebbre készít­hetjük és annak éjjelkor való külön meg­világításától eltekinthetünk. Ezen ellenőrző készülékeket tökéletesen úgy szerkeszthet­jük. mint a külső ellenőrzés készülékeit, csakhogy méreteiket kell megfelelően redu­kálnunk. Minthogy pedig kettős villamdele­jek alkalmazása a könnyű jelzők mozgatá­sára nem okvetlenül szükséges és a helyi viszonyok is kívánatossá teszik a széles­ségi méretek kissebbítését. úgy még két szerkezetet eszeltünk ki. melyek egyike egyszerű villanydelejnek alkalmazásán, má­sika pedig egy multiplikatornak delejpál­czára gyakorolt eltérítő hatásán alapszik. A 11., 12., 13, 14. és 15. ábrákban föl­tüntetett ellenőrző készülék a patkóalakú az Rx vaslemezre csavarolt E E villamde­lejből, az A horgonj'ból s a hozzáerősített

Next

/
Oldalképek
Tartalom