7297. lajstromszámú szabadalom • Eljárás értékesebb kőanyag utánzatainak előállítására
rásokkal, melyeknél az ily vendégszíuek a csiszolás folyamán ledörzsöltetnek. Ezen alapszínezés után az alapanyagot az utánzandó kőanyagok minősége szerint hasonló, de helyi kezelés által foltokkal, erezésekkel stb. látjuk el. Az alapanyagnak megszárítása után azt az úgynevezett tömörítési műveletnek vetjük alá. A fölhasznált nyersanyag ugyanis mindig lazább strukturát mutat, mint az utánzandó kőanyag, mely sűrű kristályos szerkezettel bír. Ezen szemcsés strukturállak létrehozása czéljából a színezett alapkőanyagot valamely fluorsavas alkalinak, pl. fluormagnesiumnak oldatával impregnáljuk ; az említett sóvegyület az oldatból az alapanyagnak likacsaiba lerakódik és ott megkeményedik, úgy hogy vízben többé nem oldható kristályokat alkot, melyek az alapanyagnak sűrű szemcsés, kristályos külsőt kölcsönöznek; az anyag ekkor fölületén keménnyé és strukturája zárttá lesz, úgy hogy azt már most épúgy lehet csiszolni és fényesíteni, mint az értékesebb, természetes kőanyagokat. A csiszolás és fényezés a szokásos módon foganatosíttatik, a mihez a zselatinnak szeszben való oldatával való kezelés bizonyúlt legolcsóbbnak, mely fényezés után a kőanyag vízálló, fényes fölületet mutat. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás értékesebb kőanyag utánzatainak előállítására csekély értékű, puha terméskőből, pl. homokkőből, jellemezve az által, hogy a nyersanyagot legelőször is ismert módon a kivánt végleges formába hozzuk és az ekképen előkészített kőanyagot aztán esetleg valamely festékanyagnak, legelőnyösebben anilinfestékeknek, vízben vagy alkoholban való oldatában fürösztjük, minek megtörténte után az alapanyagot az utánzandó értékesebb anyag külsejéhez mérten erezésekkel, foltokkal stb. látjuk el, a mi után az alapanyagot valamely fluorsavas alkalinak pl. fluormagnesiumnak oldatával impregnáljuk oly czélból, hogy az ezen oldatban tartalmazott sókat az alapanyag tömecseibe lecsapassuk, miáltal az alapanyag kristályos, zárt strukturát nyer, úgy hogy az ekképen előállított vízálló fölületet az értékesebb kőanyagoknál alkalmaztatni szokott csiszolási és fényezési műveletnek vethetjük alá. Pa líast részvénytársaság nyomdája Budapesten