7278. lajstromszámú szabadalom • Szárító készülék

lassan-lassan fölfelé fordul, míg a 11 állást el nem hagyta. Ezen útjában a benne levő anyag lefelé esik. hol a kifelé (a rajz jobb oldalán 1. ábra) haladó r csatorna által föl­vétetik és annak végéig szállíttatik, mely helyről kiesik. Ezen folyamatból világos, hogy a szárítandó anyag kis adagokban szá­ríttatik és a melegnek intenzív módon van kitéve, mert úgy b köpeny, valamint r csa­tornák állandóan melegíttetnek. Minthogy a készüléken áthaladó anyag egy készúlék által nem száradna meg teljesen, azért több ily készüléket helyezünk egymásra és azok a külső köpenyeit m csatornákkal egymással összekötjük, hogy a tüzgázok egyik készü­lékéből a másikba juthassanak. A rajzban két egymás fölött elhelyezett készülék látható. A fölső A készülékből kilépő anyag egy n cső útján az alsó A1 készülékbe vezette­tik, a melyben az említett folyamat ismét­lődik. Természetes, hogy ha mind a két b hen­ger ugyanazon irányban forog, az alsó A1 készülékben az r csatornák ellenkező irány­lián haladnak, mint a fölső A készülék r csatornái. SzAJSADAL.MÍ IGÉNY. Szárítókészülék, jellemezve a szilárdan álló a hengerben exczentrikusan ágyazott, ro­táló b hengerköpeny által, melynek belső falához ferde irányban haladó, félkör­keresztmetszetű csatornák vannak szö­gecselve, melyek a szárításra bevitt anyagot adagonkint kifelé szállítják és melynek külső fala az a henger belső hengerfalával és homlokfalával egy h üreges tért képez, melyen a k esőtoldat­nál belépő és k1 csőtoldatnál távozó tüz­gázok átáramlanak és e mellett b hen­gerköpeny és r csatornák fölmelegítése által az utóbbiak által szállított anyagot szárítják. (L rajzlap melléklettel. PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom